back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen szerint tiszteletlenül és sportszerűtlenül ünnepelt Hamilton

Verstappen szerint tiszteletlenül és sportszerűtlenül ünnepelt Hamilton

-

Max Verstappen nem igazán volt elégedett azzal, ahogy Lewis Hamilton ünnepelte győzelmét.

A holland versenyző tegnap megnyerte a sprintkvalifikációt, így az élről vághatott neki a mai Brit Nagydíjnak. A rajtot a hétszeres világbajnok kapta el jobban, így egy darabig az élre is ugrott, viszont a 23 éves pilóta sem hagyta magát. Verstappen visszavágott és visszavette az első helyet, ám Hamilton sem hagyta ennyiben a dolgot. Kakaskodásuk mentén a 9-es kanyarban a Red Bull versenyzője bevágódott a gumifalba, így számára a viadal véget ért.

Verstappen ugyan kikászálódott az autóból, de láthatóan nem érezte teljesen jól magát. A vállát és a térdeit fájlalta, továbbá egy kicsit szédelgett is. Saját lábán ment el a mentőig, a közönségnek integetve mutatta, hogy jól van, majd a pályakórházba igyekezett.

Mivel 51G érte Verstappent a becsapódás következtében, az FIA orvosa úgy határozott, hogy a közeli kórházba szállíttatja. A holland pilóta nemrég azonban tudatta, hogy jól van, ám annak nem örült, ahogy ellenfele ünnepelt.

,,Örülök annak, hogy jól vagyok. Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy így lettem kitéve. Az a büntetés amit adtak nem segített rajtunk, és nem is szolgáltatott igazságot amiatt a veszélyes manőver miatt, amit Lewis csinált a pályán. Tiszteletlen és sportszerűtlen volt az a viselkedés úgy, hogy én az ünneplést még a kórházból néztem, de továbblépünk.”