back to top
KezdőlapFormula 1Hill megfejtette, mi volt a boxutcai bakik oka Silverstone-ban

Hill megfejtette, mi volt a boxutcai bakik oka Silverstone-ban

-

Norris, Sainz és Alonso mind technikai okok miatt időzött többet a boxutcában a kelleténél, Damon Hill pedig tudni véli a szokatlanul sok hiba okát.

Három különböző csapatnál történt a három eset, így az eszközök véletlenszerű meghibásodása helyett a körülményekben érdemes keresni az összefüggést.

„Kint hagyták őket a napon.” – magyarázta Hill az F1 Nation podcastben. – „Egyszerűen megsültek. A pálya maga 50 fokos volt, felhő nem volt a közelben, szóval biztos nagyon felforrósodtak.”

Hill, racingline
Fotó: Kaiser Erika

Míg a levegő hőmérséklete 30 fok fölé kúszott Silverstone-ban, a pálya aszfaltján mértek 52 Celsiust is.

„Szerintem fognak ezzel [a probléma megoldásával] foglalkozni. Talán elrejtik őket a nap elől, mert jónéhány csapat gondokkal küszködött.”

Norris úgy nyilatkozott, egy dobogós esélyt veszített el, de még így is negyedik lett csapattársa, Ricciardo előtt. Sainz mögöttük lett hatodik a 12 másodperces kiállás ellenére, Alonso honditársát követte a célban.