back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: A McLaren az egyik legnehezebben előzhető autó a mezőnyben

Sainz: A McLaren az egyik legnehezebben előzhető autó a mezőnyben

-

Carlos Sainz elmagyarázta miért nem tudta „átrágni magát” Daniel Ricciardón a Brit Nagydíj alatt.

Ugyan a legtöbben a Mercedes és a Red Bull csatájáról emlékeznek meg, viszont a konstruktőri tabella harmadik helyéért is kiélezett küzdelem folyik. A McLaren jelenleg birtokolj a pozíciót, ám a Ferrari vészesen közeledik. Bár Mattia Binotto elmondta, hogy számukra nem fontos ez a harc, ugyanis ők már 2022-re koncentrálnak, ugyanakkor nem bánnák, ha végül mégis a „dobogón” végeznének.

A spanyol versenyző számára különleges ez a helyzet. Tavaly még a wokingiakat erősítette, idén azonban ellenük kell küzdenie.

,,Sajnos idén megtörtént velem párszor az, hogy beragadtam egy McLaren mögé, és nem tudtam megelőzni. Ez nem újdonság. Az egyenesekben nagy a végsebességük, és a kanyarokból is jó tempóval jönnek ki. Valószínűleg az egyik legnehezebben előzhető autóval rendelkeznek.” – nyilatkozta Sainz a holland Motorsport.com-nak.

A silverstone-i aszfaltcsíkon az őt váltó ausztrállal kellett harcolnia, ám a 26 éves pilóta nem tudott felülkerekedni ellenfelén.

,,Sikerült a közepeseken megelőznünk őt egy erős tempóval, ám a lassú bokszkiállást követően ismét mögé kerültem. A keménykeverékű abroncsokon még nehezebb volt. A fehér oldalfalú gumi egyszerűen nem bírta a légellenállás okozta terhelést, így alulkormányzott lett az autó. Ezért nem tudtam tarani vele a lépést.” – magyarázta a spanyol.