back to top
KezdőlapFormula SportFormula 3Colombo nyerte az első F3-as sprintfutamot a Hungaroringen

Colombo nyerte az első F3-as sprintfutamot a Hungaroringen

-

A Formula 3 magyar hétvégéjének első, fordított rajtrácsos versenyén – péntekkel ellentétben – felhős idő köszöntötte a versenyzőket. Az első rajtkockából Jonny Edgar várhatta a startot, míg mellőle Colombo rajtolhatott.

Kettejük között a piros lámpák kialvását követően maradt a sorrend, még ha Edgar keményen is védekezett a kettes kanyar féktávján. Mögöttük sem történt sok változás, Iwasa maradt harmadik, mögötte pedig Caldwell és Sargeant érkeztek.

A bajnoki tabellát vezető, pénteken második helyre kvalifikáló Dennis Hauger tudott pozíciókat nyerni, a 11-ről feljött a 9. helyre, megelőzve összetettbéli üldözőit, Vestit és Doohant.

Az időmérőt megnyerő Arthur Leclerc egy rajtbüntetés miatt csak a 15. helyről rajtolhatott, de a rajt után sem tudott feljebb jönni, sőt egy helyet veszítve a 16. helyen autózott.

A bajnokságban előkelő helyen állók közül Victor Martins versenye jól indult, mármint a kvalifikációhoz képest biztosan, hiszen pénteken csak 24. lett. Az első körökben a francia azonban a 17. helyig kapaszkodott fel.

Az élen Colombo végig szorosan követte Edgart, végül pedig a 8. kör elején szánta el magát az előzésre, ami sikerült is az egyes kanyar külső ívén. Edgar autója viszont éppen az egyes kanyarból kigyorsítva adta meg magát, és a Carlin britje rögtön ki is esett.

Colombo tehát fellélegezhetett, hiszen Iwasa egy másodpercen kívül követte csak. A verseny feléhez érkezve pedig lenyugodni látszottak a kedélyek, Hauger volt legközelebb az előtte lévőhöz és a 14. kör elején sikeresen meg is előzte David Schumachert a célegyenes végén.

Vesti számára már ez sem bizonyult kedvezőnek, de az tovább rontott a helyzetén, hogy néhány körrel később megállt alatta az autó, így ő is kiesett, ráadásul a safety cart is be kellett hívni.

Az újraindítást is Hauger kapta el az egyik legjobban, rögtön megelőzte Smolyart, eggyel mögöttük pedig Doohan került Schumacher elé. Az utóbbi páros esetében azonban Schumacher még vissza tudott vágni, és visszaelőzte csapattársát.

Colombo győzelme nem forgott már veszélyben, az olasz nem csak az első győzelmét szerezte meg a szériában, hanem az első pontjait is, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta. A dobogóra mellé még Iwasa és Caldwell értek oda ebben a sorrendben.

A győztes Campos versenyzőt azonban még vizsgálják, mert nem tartotta be a safety car-ra vonatkozó szabályokat.

A fordított rajtrácsos pole Fittipaldié lett, miután a verseny végén sikeresen maga mögött tartotta a zárkózó Leclerc-t. A hazai pályán versenyző Tóth László a 27. helyen ért célba.

Frissítve: Végül Colombót megbüntették, így elvesztette a győzelmet, ami Iwasa ölébe hullott. Az olasz öt másodperces büntetést kapott, ezzel egészen a nyolcadik helyig esett vissza.

A verseny módosult végeredménye:

Helyezés Versenyző Csapat
1 Ayumu Iwasa Hitech GP
2 Olli Caldwell PREMA Racing
3 Logan Sargeant Charouz Racing System
4 Clement Novalak Trident
5 Dennis Hauger PREMA Racing
6 Alex Smolyar ART Grand Prix
7 David Schumacher Trident
8 Lorenzo Colombo Campos Racing
9 Jack Doohan Trident
10 Matteo Nannini HWA Racelab
11 Roman Stanek Hitech GP
12 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System
13 Arthur Leclerc PREMA Racing
14 Juan Manuel Correa ART Grand Prix
15 Victor Martins MP Motorsport
16 Jake Hughes Carlin Buzz Racing
17 Calan Williams Jenzer Motorsport
18 Oliver Rasmussen HWA Racelab
19 Amaury Cordeel Campos Racing
20 Caio Collet MP Motorsport
21 Tijmen van der Helm MP Motorsport
22 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport
23 Rafael Villagomez HWA Racelab
24 Reshad de Gerus Charouz Racing System
25 Filip Ugran Jenzer Motorsport
26 Jak Crawford Hitech GP
27 Laszlo Toth Campos Racing
kiesett Ido Cohen Carlin Buzz Racing
kiesett Frederik Vesti ART Grand Prix
kiesett Jonny Edgar Carlin Buzz Racing