back to top
Kezdőlape-MobilityAz idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

Az idei Formula E szezon legvalószínűtlenebb pillanatai

-

Előzések, új pályák, villanyfény, kizárások, ütközések – a Formula E első világbajnoki szezonjában mindegyikből akadt bőven. Összeszedtük a flúgos futamok legjobb pillanatait.

Éjszakai verseny

A MotoGP és Forma-1 egymással vetélkedve rendezték első éjszakai versenyeiket 2008-ban, a Formula E-nek egészen a hetedik szezonjáig kellett várnia erre. Az arab házigazdák ráadásul rögvest kétszeresen is meglépték a rendezést – a pálya átalakítása mellett.

Rakétakilövés, majd -támadás?

Alex Lynn kapott szárnyra a második szaúdi versenyen, de mint utólag kiderült, nem csak ő, hanem maga Rijád városa is veszélyben forgott. Az atrocitás szerencsére nem járt veszteségekkel, és a brit pilótának sem esett nagyobb baja.

Új helyszínek, városon kívül is

Az idei nyolc versenyhelyszínből csak kettőnél, New York és Berlin esetében nem történt változás az előző évekhez képest. A legszembetűnőbb eltérés a sorozat városi mivoltával történő kényszerű szakítás volt. Valencia után Pueblában ráadásul a döntött kanyar mellett egy rendhagyó Attack Mode elhelyezést is láthattunk.

Többek között végre sor került a monacói aszfaltcsík teljes hosszának elektromos felavatására is, és a visszatérő London E-Prix keretein belül az első bel- és kültéri pálya is bemutatkozott.

Ez a trend jövőre is folytatódik majd, Fokváros, Vancouver és Szöul lesznek az új helyszínek.

Plusz egy kör…

Valenciában elég bizarr jelenetnek lehettünk tanúi: a biztonsági autó okozta energialevonások és a versenytávhoz utolsó pillanatban hozzáadódó forduló azt eredményezte, hogy a mezőny egy része a pálya szélén kötött ki.

Sokan csak nagyon lassan tudtak végigcsorogni, és olyanok is voltak, akik kizárással nem törődve mentek végig a célvonalig, így nem lehetett tudni, mi a végeredmény.

Nincs biztos győzelem

Rómában di Grassi az utolsó öt percben esett ki technikai hiba miatt, káoszt okozva a Mercedes pilótái között.

Monacóban da Costa előzött az utolsó körben a győzelemért, miközben mögötte Evans és Frijns gyorsulási versenyt tartottak a célvonalig.

Puebla pedig egy domináns versenyen aratott első helytől fosztotta meg Pascal Wehleint, akit adminisztratív okok miatt zártak ki.

De ez csak az első három eset, utána jött a…

…trükközés a boxutcával

Di Grassi, a Formula E egyik legelső pilótája rafinált módon a safety car alatt a boxutcán áthajtva került az élre a London E-Prix egyik futamán.

Egy apró hibával csúszott el a terv, hiszen nem állt meg teljesen a boxba előtt, ami miatt végül kizárás lett a jutalma.

Az, hogy több, mint a mezőny fele harcban volt a bajnoki címért az utolsó futam előtt, csak hab a tortán. Kiszámíthatatlansága miatt sokan meg is kérdőjelezik a Formula E sportértékét, egy azonban biztos, izgalmakban nem volt hiány.