back to top
KezdőlapFormula 1Alonso Schumacherre emlékezteti főnökét

Alonso Schumacherre emlékezteti főnökét

-

Fernando Alonso idén tért vissza a Forma-1-be és bizonyítja, még 40 évesen sem kopott meg, sőt főnöke szerint talán jobb is, mint valaha.

Az Alpine főnöke, Marcin Budkowski le van nyűgözve a spanyol láttán.

„Számos pilótával dolgoztam bő húsz év alatt a Forma-1-ben, és ő elképesztően lenyűgöz” – nyilatkozta a The Race-nek. „Őszintén szólva egy kicsit Michael Schumacherre emlékeztet, amikor a Ferrarinál voltam, és ő volt a mérce a profizmus és az aprólékosság tekintetében. Ezt a hasonló tulajdonságot látom Fernandóban is.”

„A versenyzési készségével elkápráztat” – folytatta a lengyel Alonso dicséretét. „Szinte elképesztő. A boxfalnál vagyunk, minden adat a rendelkezésünkre áll, és teljes felügyeletünk van a verseny felett. Ő az autóban ül, teljes sebességgel vezet, és majdnem ugyanúgy elemzi a versenyt, mint mi, közel sem annyi adattal.”

Ennek ékes példája az Budkowski szerint, ahogyan Alonso tartotta Hamiltont a Magyar Nagydíjon: „Ez az, ami a leginkább lenyűgöz. Azt hiszem, talán a húszéves tapasztalata játszik közre, ugyanakkor nem sok olyan versenyző van, aki akár húsz év tapasztalattal képes lenne erre.”

Forrásgpblog.com