back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalosan is törölték az idei Japán Nagydíjat!

Hivatalosan is törölték az idei Japán Nagydíjat!

-

A Japán Nagydíj lett a következő olyan futam, amelyet kiszedhetnek a 2021-es Forma-1-es versenynaptárból. A Racer.com már korábban is beszámolt róla, hogy ez várhatóan idén sem rendezik meg ezt a versenyt. Mostanra ez be is igazolódott

Az F1 nagyon szerette volna, ha 2021-ben visszatérhetnek a normális versenyszezonhoz, de nem így alakult. A szezon elején 23 futamot terveztek, de időközben sok minden változott a naptárban. Japán lett a következő áldozat, és valószínűleg nem az utolsó.

A suzukai versenyt október 10-én tartották volna Japánban, miután az olimpiai és paralimpiai játékokat idén már ott rendezték. Az elmúlt hónapokban azonban jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzések száma, sőt, az ország egyes részein szükségállapotot is hirdettek.

Bár a futam szervezői kezdetben még reménykedtek az idei nagydíj megrendezésében, ennek esélye teljesen megszűnt. Mivel az F1 célja, hogy a naptár 23 futamból álljon, Stefano Domencali kénytelen lesz helyettest keresni ennek a nagydíjnak is.

Forrásracer.com