back to top
KezdőlapTouring CarWTCRÚj győztest avattak a WTCR-ben, Azcona újabb Zengő dobogót ért el

Új győztest avattak a WTCR-ben, Azcona újabb Zengő dobogót ért el

-

Gilles Magnus lett a WTCR legújabb győztese, mögötte azonban a káosz volt a mérvadó. Azcona és Tassi is több balesetbe keveredett bele

Michelisz nyolcadik helyről indult a fordított rajtrácsnak köszönhetően, és lerajtolta a rosszul induló Girolamit, valamint elment a kipördülő Muller mellett. Mögé az időmérő nyertese, Huff jött fel.

Elöl az Audik tartották a formációt, Ehrlacher pedig a legjobb Zengőst, Azconát. Tassi eközben merész manőverrel verekedte magát Berthon elé a 13. helyre.

Hamar védekezésre kényszerült, mert kakaskodás következtében megkapta a nyakába Tarquinit, akinek nem kellett sok, ahhoz, hogy megelőzze a fiatal magyar pilótát. A pálya határai miatt ráadásul figyelmeztetést is kapott.

Azcona elment Ehrlacher mellett, ezzel pedig Zengősként feljött a dobogóra. Bethont közben Vernay is megtalálta, így már másodjára tessékelték ki a versenyen.

Huffnak a sikánt követően eltört a felfüggesztése, és nem tudott megállni jó helyen, így kijött a safety car. Ekkor Michelisz a 6., Tassi a 13., Boldizs pedig a 17. helyen állt.

Az utolsó három körre engedték el a mezőnyt, Azcona rögtön támadni is kezdte Vervisch-t a második helyért. Az utolsó kör középső szektorában össze is ért a két autó, a belga pedig visszacsúszott a negyedik helyre, Ehrlacher mögé.

Yvan Muller első körös megforgása után így is pontszerző helyre tudott feljönni, a 15. pozícióba.

Magnus közben fölényesen megszerezte első győzelmét a WTCR-ben, Azcona pedig pályán első dobogóját szerezte hazáján kívül, de vizsgálni kezdték az ütközését. Ehrlacher pedig harmadik helyével átvette a vezetést a bajnokságban Jean-Karl Vernaytől.