back to top
Kezdőlape-MobilityMegvan, hol folytatja di Grassi az Audi kivonulása után!

Megvan, hol folytatja di Grassi az Audi kivonulása után!

-

Lucas di Grassi eddig az összes Formula E versenyt az Audi Abt színeiben teljesítette, azonban hét év után most először csapatot kell váltania.

Bár az Audi kivonul az elektromos sorozatból, 2016/17-es bajnok nem marad ülés nélkül, és nem int búcsút a Formula E-nek.

Abt Sportsline által üzemeltetett csapatot a gyár döntése alapján nem láthatjuk majd a sorozatban jövőre, így di Grassi berlini győzelme szép búcsút eredményezett számukra.

Csapattársa, Rast helyzete sem egyszerű, de a brazil már ülés talált magának, miután egy évre aláírt a Venturihoz.

Edoardo Mortara lesz a csapattársa, míg a szezonzárón győzedelmeskedő Norman Nato jövője még nem tisztázott.

A monacói csapat legjobb szezonját tudhatja maga mögött, két győzelemmel, és öt dobogóval zártak, Mortara pedig bajnoki második lett. A címet elhódító Mercedes látja őket erőforrásokkal, de miután a németek 2022-ben kivonulnak, új gyártóra lesz szükségük.

Di Grassi még így nyilatkozott a jövőjéről a bejelentést megelőzően:

„Jobban szeretnék a Formula E-ben maradni, minthogy más sorozatba menjek. Az volt a tervem, hogy maradok az Abtnál. De ez jelen pillanatban nem tűnik reálisnak, így másik ülést kell szereznem, egy futamgyőztes autót.”

ForrásThe Race