back to top
KezdőlapFormula 1Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

-

Yuki Tsunoda az Olasz Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon elmondta, hogy meglepődött azon, hogy az AlphaTauri 2022-ben is igényt tart majd a szolgálataira a Forma-1-ben.

A Red Bull által támogatott faenzai istálló a héten jelentette be, hogy a következő szezont is Tsunodával és Pierre Gaslyval fogják teljesíteni. Azonban a japán újonc szezonja közel nem ideálisan alakul, mert rengeteg balesetet szenvedett már a szezon során. Tsunoda pedig emiatt tisztában volt azzal, hogy ezen hibái miatt könnyen eljátszhatta a csapat vezetőségének bizalmát.

„Az újonc szezonom első felében egyáltalán nem volt konzisztens a teljesítményem” – nyilatkozta Tsunoda a motorsport.com-nak. „Emiatt meg is lepett az, hogy megkaptam a szerződéshosszabbítást. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok ezért a csapatnak.”

„Rengeteg baleset volt már idén, ami miatt sok pénzébe került az istállónak. Nem volt jó az évem első fele és Magyarországon mindent elrontottam, amikor a falhoz csaptam az autót, amivel tönkretettem az első gyakorlásomat.”

„Franz (Tost) és Helmut (Marko) miatt is magabiztosabbnak kellene lennem a vezetésben és az eredményekben egyaránt. Minden edzésen fegyelmezettebbnek kell lennem. Ezekben kell fejlődnöm, ugyanis erre eddig nem voltam igazán képes.”

Az biztos, hogy a japán újonccal sokat fordult a világ az első futam óta. A Bahreinben nyújtott zseniális produkcióját követően mg az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn is megdicsérte és sakkor még azt gondolta, hogy hosszú évek óta Tsunoda lehet a száguldó cirkusz egyik legígéretesebb újonca.

Azonban ezt követően jöttek az egyéni hibák, amik Imolában és a Paul Ricardon is egy-egy csúnya autótöréssel zárult. Tsunoda önbizalma emiatt meg is rengett a saját elmondása szerint.

„Nem tudtam, hogy mi fog történni az első Forma-1-es versenyen, ezért minden edzésen nyomtam, ami a csövön kifért” – folytatta Tsunoda. „Ekkortájt nagyon jól éreztem magamat, ugyanis minden jól ment. Azonban Imolát követően már kevésbé voltam olyan magabiztos, mint az első versenyt követően.”

„Nem számítottam arra, hogy az F1 ilyen nehéz lesz, mert a kisebb kategóriákban nem kellett ilyen szinte újjáépíteni a magabiztosságomat egy-egy ilyen hibát követően. Ez a legfőbb probléma és ezt próbálom majd orvosolni az év hátralevő részében.”