back to top
KezdőlapFormula 1Olasz sajtó: Hevesen vitázott egymással Leclerc és Binotto

Olasz sajtó: Hevesen vitázott egymással Leclerc és Binotto

-

Ugyan Charles Leclerc jó teljesítményt nyújtott a Ferrari hazai versenyén és a negyedik helyen ért célba, azonban egyes információk szerint a monacói pilóta mégis rossz érzésekkel távozott Monzából.

Leclerc – aki nagy valószínűséggel hosszabbítani fog az olasz istállóval – még a pénteki szabadedzés végén mondta azt a csatarádióban, hogy „rosszul érzi magát és ki kell jönnie bokszba”. Ennek az okát pedig nem ecsetelte a csapatának. A 23 éves Leclerc-nek egy rövid időre még a pályakórházat is meg kell látogatnia, azonban egy rövid vizsgálatot követően már vissza is térhetett a versenypályára és teljesíthette az Olasz Nagydíj hátralevő részét.

Az f1sport.it értesülései szerint a Ferrari hivatalos magyarázata nem teljes a monacói pilóta rosszulléte kapcsán. Leclerc ugyanis az olasz szakportál pletykái szerint azért érezhette rosszul magát, mert Binotto még az edzés előtt kemény szavakkal illette őt.

A forrás szerint a kettejük szóváltásába még Leclerc menedzserének, Nicolas Todtnak is közbe kellett avatkoznia. Leclercnek pedig a svájci-olasz szakemberrel való heves szóváltását követően kezdett el fájni a hasa és a feje is. Binotto állítólag azzal sokkolta Leclerc-t, hogy ezentúl jobban fognak hagyatkozni a csapattársa, Carlos Sainz véleményeire az autó fejlesztése kapcsán, ugyanis szerinte a spanyol hitelesebb és jobb visszajelzéseket ad a mérnököknek az SF21 kapcsán.

„A Ferrari maga az egyediség” – fogalmazott Binotto a sports.ru-nak adott interjújában. „A legfontosabb dolog az a szurkolók szempontjából, hogy ezt felfogják ésszel. Mindig azt mondom a srácoknak, hogy „fontosabb a Ferrari mentalitás, mint a győzelem, mert az első hely megszerzése a Ferrari mentalitás eredménye.” Mindig Gilles Villeneuve példáját hozom fel, aki egy fantasztikus versenyző volt, de sajnos nagyon kevés adatott meg neki a sikerből. Azonban a viselkedése, a vezetési stílusa és a szenvedélye mind máig velünk él.”