back to top
KezdőlapFormula 1Pérez eltérő beállításokat használ Verstappenhez képest

Pérez eltérő beállításokat használ Verstappenhez képest

-

Ugyan már bőven az első szezonjában jár Sergio Pérez a Red Bullnál, a mexikói pilóta még mindig nem találja igazán a lépést. A kétszeres futamgyőztes ugyan jobb teljesítmény nyújt elődjeinél a versenyeken, de az időmérős teljesítményén még bőven van mit javítania.

Pérez – akinek nemrégiben hosszabbították meg a szerződését – Alexander Albon helyére érkezett a Bikákhoz a tapasztalata és a 2020-ban nyújtott zseniális teljesítménye révén. Ugyan a mexikói versenyző már nyerni tudott a Milton Keynes-i istálló színeiben Bakuban, az utóbbi versenyeken rendre küszködött, azonban saját elmondása szerint jó úton jár ahhoz, hogy jó útra térjen és újra képes legyen hozni a tőle elvárt jó eredményeket.

„A saját utamat próbálom követni” – nyilatkozta a Red Bull versenyzője. „Mindig különböző dolgokkal próbálkozom és igyekszem jobbá válni. A haladásom azért lassú, mert viszonylag limitáltak a lehetőségeink és így nem tölthetek annyi időt az autóban, mint amennyit szeretnék. Ez pedig megnehezíti a dolgomat a beilleszkedésben.”

A mexikói – csakúgy, mint Albon és Pierre Gasly – szenved a csapattársa, Max Verstappen beállításaival. A holland pilóta ugyanis képes kevesebb hátsó tapadással is gyorsan menni, amíg Péreznek szüksége van a több hátsó tapadásra. Ezzel nincs egyedül a Racing Point egykori pilótája, ugyanis Sebastian Vettelnek is ez volt a nagy fegyvere mind a négy világbajnoki évében.

„Igen, vannak különbségek a beállításaink között” – folytatta a kétszeres futamgyőztes. „Nekem egy stabilabb hátsó részre van szükségem Maxhoz képest, különösen a nagy és közepes sebességű kanyarokban. Egyszerűen én így érzem magam jól az autóban. A beállítások finomra hangolásán pedig most is dolgozunk a színfalak mögött.”

Forrásgpblog.com