back to top
KezdőlapFormula 1Ron Dennis megjósolta, hogy ki lesz idén a világbajnok

Ron Dennis megjósolta, hogy ki lesz idén a világbajnok

-

Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke elmondta, hogy szerinte ki lesz idén a világbajnok.

Ádáz küzdelemnek lehetnek szemtanúi idén a szurkolók és az F1-es szereplők, ugyanis a Red Bull és a Mercedes fej-fej mellett haladva harcolnak a végső győzelemért. Jelenleg Max Verstappen vezeti az egyéni listát, ám előnye nem tetemes, így Lewis Hamilton bármikor megelőzheti.

A brit ex-vezető szerint a legnagyobb kupát év végén a holland viheti majd haza, bár nem lesz egyszerű dolga a 23 éves pilótának. Dennis úgy véli, hogy a Red Bull hibái miatt elbukhatja a címet Verstappen, így ha nem vigyáznak akkor a „sajt” a Mercedes szájába kerül.

„Nagyon tisztelem a Red Bull szakembereit, és úgy gondolom, hogy a Honda remekül stabilizálta a motorok teljesítményét. Ezért hiszem azt, hogy Verstappen lesz a befutó. Viszont ha nem így lesz, akkor nem amiatt bukik el, mert ő hibázott. A kérdés az, hogy milyen körülmények között bakiznak a csapatok. Nagyon izgalmas lesz a szezon vége, ám én mégis Verstappenre szavaznék.” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a McLaren egykori csapatfőnöke.

Dennis ugyanakkor úgy véli, azért láthatunk annyi ütközést a két fél között, mert egyikük sem akar a másiknak pszichológiai előnyt biztosítani azzal, hogy enged az ellenfelének.

„Ez a rivalizálás fantasztikus. A média felfújja az egészet, míg ők próbálnak vizet önteni a lobogó tűzre. Próbálják nyugodtan kezelni a dolgokat, igazi profik. Sok sportágban van szándékos szabálytalanság. Az autósportban viszont nehéz megjósolni azt, hogy mi történik akkor, ha két konstrukció kerek egymáshoz ér. Nem tudhatod, hogy ráfog-e borulni a másikra, mint az Olasz Nagydíjon, vagy az egyik megforog és a szalagkorlátnak csapódik. Az igazság az, hogy ők ketten nagyon profik, így tudják mit csinálnak. Tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos az, hogy a verseny elején az élre kerüljenek. Így mikor kockáztatnak, akkor néha bejön nekik a dolog, néha nem. Egy dolgot viszont nem akarnak megmutatni: nem akarják, hogy a másik azt lássa, megfélemlítette az ellenfele és így meghátrál.”

A 74 éves üzletember szerint az autók megbízhatósága miatt a küzdelmet a versenyzők képességei fogják eldönteni:

,,Senki sem szeret veszíteni, így Lewis (Hamilton) nem fog örülni annak ha lemarad. Ugyanakkor minden toppilótát ez sarkal jobb eredményre, ugyanis így küzdenie kell. Pengeélen táncol az, aki ilyen autókkal versenyzik. Ha túlságosan nyomod, akkor leírod az abroncsaidat és gyorsan eldől a verseny végeredménye. Bármilyen szorosnak is tűnik az egész, az igazság az, ha a egy versenyautó a másik mögött van, akkor a hátrányban lévőnek sokkal nagyobb kihívást jelent életben tartani az abroncsait. A motorok és az ahhoz kapcsolódó dolgok már elég megbízhatóak, így a két gladiátor harca fog dönteni. Az egyiknek viszont nyernie kell, a másik így veszíteni fog.” – tette hozzá Dennis.

ForrásSky Sports