back to top
KezdőlapFormula 1Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

-

Carlando első sor van az Orosz Nagydíjon, miután Lando Norris pole-ból, Carlos Sainz pedig mellőle, a második helyről rajtolhat majd.

Az élmenők közül Verstappent és Bottast is a mezőny végére sorolták, míg Hamilton a 4. Pérez a nyolcadik rajkockát szerezte meg.

Sainz a rajtnál elhúzna tőlük, hogy legyen esélyük a győzelemre.

„Vagy jól kapom el a rajtot, vagy megpróbálok szélárnyékot fogni, mert tudom, hogy nem vagyunk a leggyorsabbak az egyenesben. Ha nem, akkor hosszú idő lesz eljutni az első kanyarig.”

„Sokszor indultam már ezzel a sráccal egy sorból az utóbbi két évben, szóval nagyon jól ismerjük egymást.”

„Remélhetőleg mindketten jól jövünk majd el, és el tudunk húzni, mert jönnek majd többen hátulról, és akkor kezd majd érdekessé válni a dolog.” – osztotta meg ideális tervét a spanyol.

„Érdekes ez a pálya – mert nyilván fontos a versenytempó, de meg kell látnunk, mennyire lesz egyszerű előzni. A múltban nem mindig volt az. De lesz két Mercedes és Red Bull, akik megdolgoztatnak majd a pénzünkért.”

„Fél-egy másodperccel gyorsabbak nálunk, szóval előbb-utóbb nyomást fognak helyezni ránk, és meg kell próbálnunk magunkat elöl tartani.”