back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton vegyes érzésekkel fogadta Verstappen második helyét

Hamilton vegyes érzésekkel fogadta Verstappen második helyét

-

Lewis Hamilton lenyűgözte a Red Bull Orosz Nagydíjon nyújtott teljesítménye, azonban frusztrálta az, hogy Max Verstappen az utolsó helyről rajtolva volt képes a második helyen célba érni Szocsiban.

A Mercedes hétszeres világbajnoka rendkívül drámai körülmények között szerezte meg a Forma-1-es pályafutása 100. győzelmét Szocsiban. Hamilton fel tudott zárkózni Lando Norris McLarenjéhez a száraz körülmények között, azonban előzni nem tudott. A verseny végén azonban megjött az eső és a brit fiatal egy rossz döntést hozott, hogy nem állt ki étmenetei esőgumikért. Hamilton ezt köszönte szépen és átvette a vezetést.

A Bikák és a holland pilóta is a Mercedeshez hasonlóan cselekedett és ez a döntés maximálisan kifizetődött a számára, ugyanis Verstappen a kavarodást követően a második helyen találta magát. Ezzel pedig a 17-szeres futamgyőztes minimalizálta a pontvesztését Hamiltonnal szemben, akinek jelen pillanatban így csak két pont az előnye vele szemben az egyéni bajnokságban.

„Az utolsó helyről egészen a másodikig felérni óriási teljesítmény” – nyilatkozta Hamilton az 53 körös Orosz Nagydíj leintését követően. „Nagyon gyorsak voltak az egész hétvége során és a szezon eddigi versenyeinek túlnyomó részében. Ez pedig egy hihetetlen kármentés volt a részükről. Kíváncsi leszek, hogy mit tudunk majd meríteni ebből a jó eredményből. Nehéz lesz legyőzni a Red Bullokat, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni ennek érdekében” – zárta Hamilton, aki a 2021-es Brit Nagydíj óta most először tudott futamot nyerni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés