back to top
KezdőlapFormula 1Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

Binotto ígéri, Sainz is mihamarabb megkapja az új erőforrást

-

Carlos Sainz is meg fogja kapni a Leclerc által már használatos új erőforrást, amint ez lehetséges.

A Ferrari spanyol versenyzője csalódott volt az ügyben, hogy milyen könnyen kicsúszott a vezetés a kezéből az Orosz Nagydíj során. Nem volt ugyan a legjobb a rajtja, de a szélárnyék, illetve a jó pozíció hozzásegítette az első helyhez. Ez a dicsőség ugyanakkor nem tartott sokáig, mivel a pole pozícióból induló Norris könnyedén levadászta korábbi csapattársát.

A verseny után a következőt mondta Sainz az előzésről:
„Legközelebb, ha az első helyen vagyok, akkor nem szeretném, hogy ilyen könnyedén tudjanak majd elmenni mellettem.”

A Ferrari reményei szerint ez valósággá válhat nemsokára a spanyol számára, hiszen Mattia Binotto elárulta a közeli jövőben Sainz autójába is bekerül a fejlesztett erőforrás:
„Amilyen hamar csak lehetséges beszereljük, hiszen úgy láttuk előnyt jelent.” – mondta a csapatfőnök a Sky Italia-nak.

„Aztán a pályák és az azokon lévő előzési lehetőségek alapján kell majd döntenünk a mikor tekintetében. De nem tagadom, az elképzelés az, hogy minél hamarabb ki kel cseréljük a motort.” – mondta Binotto.

A vörösök csapatfőnöke elégedett az új erőforrással, amit Leclerc révén Oroszországban vittek először pályára. Annak ellenére, hogy a monacói a mezőny végéről rajtolt, az eső érkeztéig harcban volt a pontokért:

„Az új erőforrás jól teljesített, ahogyan azt vártuk is tőle. Ennek köszönhetően valószínűleg Charles számára is nagy segítség volt ez a futam során, és nagyon pozitív a szezon hátralévő részével kapcsolatban.”

„A rajtrács hátuljáról indulva nem számítottunk arra, hogy sok pontot szerezhetünk vele, de ahhoz képest a verseny alakulását nézve a végén már ebben reménykedtünk.”

„A régi sem egy rossz motor, de a kettő között érezhető különbség van. Carlos az újjal még jobban teljesíthetett volna.” – zárta Binotto.