back to top
KezdőlapFormula 1McLaren: Norris ettől csak erősebb lesz

McLaren: Norris ettől csak erősebb lesz

-

A főnöke szerint Lando Norris erősebben fog visszatérni az Orosz Nagydíjat követően, ahol egy óriási balszerencse miatt bukta el az első győzelmét.

A fiatal brit a pole-pozícióból vághatott neki a Sochi Autodromban rendezett 53 körös versenynek és sokáig vezetni is tudta azt. Azonban a verseny legvége felé elkezdett esni az eső és Norris rossz döntést hozott a csapatával amikor úgy döntött, hogy kintmarad a pályán. Az eső intenzitása megnőtt és mivel a McLarenen száraz pályás gumik voltak, a fiatal brit alig tudott körbetalálni a pályán. Emiatt pedig annyi időt veszített, hogy a kiállását követően csak a nyolcadik helyre állt vissza.

Norris végül a hetedik lett és nagyon lesújtották a történtek. A wokingi istálló a két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon 9 év után tudott nyerni a Forma-1-ben és most megvolt a lehetőségük a duplázásra, azonban másként alakultak a dolgok.

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban úgy gondolja, hogy a pilótája nem fogja ezt az egészet a szívére venni és a csapattal együtt sokat fog majd tanulni a Szocsiban történtekből.

„Szerintem ez az eset őt is és csapatot is csak erősebbé fogja tenni” – idézi a német szakember szavait a motorsport.com. „Csapatként ezekből a momentumokból lehet a legtöbbet tanulni. Úgy minden túl könnyű lenne, ha mindig minden klappolna. Nyilván ez egy csalódást keltő dolog volt a számunkra, de le fogjuk vonni belőle a tanulásgokat.”

„Ezek a momentumok a sportunk részét képezik. A junior kategóriákban is megtörténik valami hasonló a fiatal pilótákkal, amikor nagyon közel állnak valami jóhoz, de végül semmi sem lesz belőle. Minden esetre Landónak és a csapatnak is megvan a kellő tapasztalat ahhoz, hogy jól kezelje ezt a helyzetet és erősebb térjen majd vissza Törökországban.”

Seidl hozzátette, hogy nem érdemes azon agyalni, hogy vajon a brit fiatal képes lett-e volna maga mögött tartani Lewis Hamiltont, ha a körülmények szárazak maradnak. A McLaren csapatfőnöke soha nem tartozott azon embere közé, „akik a felesleges energiájukat hasonló dolgokra pazarolnák el”.