back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: Nem érzem magam legendának

Hamilton: Nem érzem magam legendának

-

Lassan szinte minden létező rekordot megdönt a Forma-1-ben Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok azonban nem érzi azt magáról, hogy egy élő legenda lenne.

A Mercedes brit versenyzője lett az első a sportág történetében, aki elérte a száz futamgyőzelmet és pole-pozíciót is, és idén harcban van a nyolcadik, abszolút rekordot jelentő bajnoki címért is.

A jubileum apropóján készítettek interjút a címvédővel, aki azonban szerényen és visszafogottan nyilatkozott saját magával kapcsolatban:

„Nem érzem magam legendának. Még mindig aktív részese vagyok a sorozatnak. Minden hétvégén a legjobb próbálok lenni, ez sosem könnyű. Mindig próbálok finomítani és kreatív lenni az autó beállításaival, minden edzésen, hétvégén és szezonban.” – kezdte.

„Még mindig vannak álmaim. Soha ne szabad abbahagyni az álmodozást, nem igaz? Minden évben készítek egy listát, amit el akarok érni, talán tíz dolog is szerepel rajta mindig. Egy évben van, hogy kettőt, vagy csak egyet tudok elérni, ezért ezek a következő évi listámra kerülnek. Minden évben ezért nagyjából ugyanazt akarom elérni.” – tette hozzá.

Forrásgpfans.com