back to top
KezdőlapFormula 1A McLaren nem elégedett a 2022-re tervezett 23 F1 futammal

A McLaren nem elégedett a 2022-re tervezett 23 F1 futammal

-

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke nem biztos benne, hogy a Forma-1 valóban 23 futamból álló versenynaptárat tesz közzé 2022-re. Bár a pontos menetrendet hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, a kiszivárgott tervezetek mindössze 245 nap alatt soha nem látott 23 versenyt irányoznak elő. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali ezt nem is cáfolja az olasz Skynak:

„A szezon március közepén kezdődik majd, és november közepén ér véget

Ugyanakkor ő és az FIA sem nem áll készen arra, hogy részleteket közöljön – talán azért, mert a 2021-es, második egymást követő évi, koronavírus-járvánnyal tarkított versenynaptárat még csak most véglegesítették. Erről az olasz akkor beszélt, amikor megerősítették, hogy Katar lesz az elkaszált Melbourne helyettese:

„Nagyon boldog vagyok, hogy az ígéretnek megfelelően elkészült a 22 versenyből álló naptár. Már most komolyan bizonyítottuk, hogy az F1 képes alkalmazkodni és rugalmasan kezelni a helyzetet. Lehetővé tesszük, hogy minden szurkoló teljes mértékben átélhesse a bajnokság adta érzelmeket.”

Azonban egyértelmű, hogy több Forma-1-es csapat sem elégedett a 2022-es tervezetekkel. Különösen azért, mert 14 nappal rövidebb, de egy további és példátlan 23. futamot is tartalmaz. Seidl, a McLaren csapatfőnöke ezért nem hajlandó nyilatkozni a jövő évi, állítólag 23 futamra vonatkozó tervekről. Az olasz Corriere dello Spornak azért ennyit mondott:

„Úgy gondolom, hogy meg kell várni a hivatalos kommünikét a jövő évi naptárral kapcsolatban, mivel ellentmondásos információk vannak. Nem szeretnék túl sokat mondani róla, mert ez Stefano feladata. Viszont egyértelmű álláspontunk van arról, hogy mit szeretnénk a versenynaptárral kapcsolatban a következő szezonban.”

Ténylegesen is, a McLaren az egyik olyan csapat, amely nyíltan aggódik az ilyen hosszú F1-es szezonok buktatói miatt, ezért így folytatta Seidl:

„Nem változott az álláspontunk, számunkra az ideális naptár 20 futamból áll. 15 lehetne fix program, a maradék 5 pedig szezonról szezonra változhatna, hogy új helyszíneket és piacokat fedezhessünk fel.”

Azt állítja, hogy néhány csapat számára nagy probléma a hosszú naptárak „fenntarthatósága” a keményen dolgozó, családos csapattagok életmódja miatt, ezért így zár a német szakember:

„Hiszek abban, hogy Stefano mindezt megvizsgálja. Bízunk benne, és biztosak vagyunk benne, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt a kereskedelmi érdekek és az összes érintett érdekei között, beleértve a médiát is, akik a száguldó cirkusz részei. Remek a párbeszéd Stefanóval és az F1-gyel. Már csak meg kell várnunk a versenynaptár közzétételét, hogy megértsük, mik lesznek a tervek.”