back to top
KezdőlapTouring CarDTMAlbon kihagyja a DTM-szezonzárót, helyettese először kap lehetőséget

Albon kihagyja a DTM-szezonzárót, helyettese először kap lehetőséget

-

Most, hogy Alex Albon már nincs harcban a DTM bajnoki címéért, a Red Bull most először fordul év elején bejelentett helyetteséhez, Nick Cassidyhez.

A DTM mindig figyelt arra, hogy lehetőleg ne legyen F1-es hétvégén versenyük, ez pedig kapóra jött a sorozathoz csatlakozó Alex Albonnak. A thai versenyző ugyanis kettős szerepben tetszelgett idén, a Red Bull tartalékpilótájaként ugyanis az F1-es helyszínekre is hivatalos volt.

A két sorozat naptárában már korábban is volt ütközés – Monza a Francia Nagydíjjal, Spielberg a Holland Nagydíjjal esett egy hétvégére – de akkor Albon a DTM mezőnyében szerepelt.

Bár év elején bejelentették, úgy tűnt, Nick Cassidy nem is kap lehetőséget a Williamsben visszatérő pilóta helyén. Idén azért így sem volt tétlen, hiszen a Virgin színeiben a Formula E mezőnyét erősítette.

Most azonban a Norisringen az új-zélandi állhat majd rajthoz az AlphaTauri festésű Ferrariban. Cassidy már 2013-ban és 2016-ban versenyzett a pályán, Formula 3-as kategóriában.

A DTM-ben sem ez lesz az első indulása, 2019-ben a Super GT-vel közös hétvégén egy Lexust vezethetett Hockenheimben.

Albon mérlege így egy győzelem, három dobogó marad 14 verseny alatt. Csapattársa, Liam Lawson eközben a bajnoki címért küzdhet majd.

 

View this post on Instagram

 

DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés