back to top
KezdőlapFormula 1Nemzetközi sajtó: Hamilton egyre idegesebb, Verstappen ismét vezet

Nemzetközi sajtó: Hamilton egyre idegesebb, Verstappen ismét vezet

-

A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét és Lewis Hamilton „feszültségét” emelték ki a Török Nagydíjjal kapcsolatban.

Valtteri Bottas nyerte ugyan a futamot, ám a figyelem csapattársára és ellenfelére irányult. A holland pilóta másodikként ért célba, így ismét átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. A hétszeres világbajnok addig a motorbüntetése miatt felzárkózni kényszerült, majd a kerékcseréje után az ötödik helyen végzett.

A nemzetközi sajtó így látta a vasárnapi futamot:

Marca (Spanyolország):

„Ahogy a világbajnokság állása is mutatja, a Red Bull és a Mercedes második számú pilótái kiváló csapatmunkát mutattak be. Bottas remek versenyzése nélkül Verstappennek 14 pont előnye lenne Hamiltonnal szemben.”

La Gazetta dello Sport (Olaszország):

„A második hely visszarepítette Verstappent a bajnokság élére. A maximumot hozta ki a helyzetből minimális erőfeszítéssel. Nem erőltette meg magát, így majdnem elaludt. A címeket azonban így is meg lehet nyerni, amit ő is megértett.”

Sky Sports (Egyesült Királyság):

„Verstappen elégedett lehet a teljesítményével. Ugyan nem a tőle megszokott hőstetteket láthattuk a nedves aszfalton, de lenyűgöző volt. Főleg annak tekintetében, hogy a Red Bull tempója a Mercedes közelében sem volt az Istanbul Parkban.”

Auto Motor und Sport (Németország):

„A Red Bull a Mercedesnek kedvező Monza és Szocsi után esélyesként is mehetett volna a Török Nagydíjra. Azonban pénteken már kiderült, hogy Verstappen és csapata csak a kárelhárításon fáradozhat. A mérnököket váratlanul ére a pálya tapadási szintje.”

Bild (Németország):

„Hamilton egyre idegesebbnek tűnik a Verstappennel vívott világbajnoki küzdelem miatt. Isztambulban egy stratégiai hiba miatt csak az 5. pozíció jutott neki. Értékes pontokat és az egyéni lista vezető pozícióját is elveszítette.”

L’Équipe (Franciaország):

„Verstappen örült annak, hogy vasárnap a vizes pályán elkerülte a Török Nagydíj buktatóit. Második helyével így visszavette a vezetést a bajnokságban.”

Forrásgpblog.com