back to top
KezdőlapFormula 1Az AlphaTauri vezetője bírálta a riválisokat: Akinek nem tetszik, az távozhat

Az AlphaTauri vezetője bírálta a riválisokat: Akinek nem tetszik, az távozhat

-

Franz Tost nem ért egyet azokkal, akik szerint az alkalmazottakat kikészíti a sok futam.

A Forma-1 ismét növelni fogja a futamok számát, ugyanis jövőre már 23 versenyből fog állni a szezon. Ezzel a tendenciával viszont nem ért mindenki egyet. A McLaren már korábban felszólalt az ügy kapcsán, ugyanis félti dolgozói mentális egészséget. Nemrég Toto Wolff is panaszkodott a sűrű évadra, sőt a Red Bull egyik mérnöke azt is leírta, hogy milyen a száguldó cirkuszban dolgozni.

Az AlphaTauri csapatfőnöke azonban nem ért egyet a többiekkel. Az osztrák vezető szerint aki nem bírja az iramot, az elmehet:

,,Mi végtére is egy versenycsapat vagyunk, így mindannyiunknak örülnie kellene, hogy még több futamra mehet. Természetesen nagyon vigyázunk a munkatársainkra. Például egy versenyhétvége után a szerelőknek 3-4 szabadnapjuk van, így otthon maradhatnak. Emellett a marketing részleg, a PR és az összes többi dolgozó, aki a pályán tevékenykedik, kap pár nap pihenőt a futamok után. A mérnökök esetében ez már trükkösebb, viszont régebben ha jól emlékszem a verseny után mentek rögtön tesztelni, így ott is dolgozniuk kellett.” – nyilatkozta Tost a holland Motorsport.com-nak.

A 65 éves vezető úgy véli, felesleges panaszkodni:

,,Mindannyiunknak örülnie kellene, hogy egyáltalán a Forma-1-ben dolgozhat, ahol 23 versenyt is rendeznek. Akinek ez nem tetszik, az nyugodtan távozhat!”