back to top
KezdőlapETRCKiss Norbert háromszoros kamion Európa-bajnok!

Kiss Norbert háromszoros kamion Európa-bajnok!

-

Kiss Norbert a ETRC misanói szezonzárójának első versenyén be tudta biztosítani a bajnoki címét. A Révész Racing versenyzője ugyan elsőként szelte át a célvonalat, azonban egy öt másodperces időbüntetés miatt Sascha Lenz mögött a második helyen lett rangsorolva.

Norbi a rajtot követően visszaesett Lenz mögé, azonban folyamatosan nyomás alatt tudta tartani őt. A vezető duót  Jochen Hahn, Antonio Albacete és Steffi Halm követte. A Révész Racing pilótája sokáig üldözte riválisát és végül a hatodik körben tudta őt megelőzni az első helyért. Azonban miközben előzött, sárga zászlóztak a pályán, ami miatt egy öt másodperces időbüntetést kapott.

Ezt követően Norbi időmérős körökkel próbálta meg kiautózni az öt másodperces különbséget a hatszoros Európa-bajnok Hahnnal szemben. Mindez olyannyira jól sikerült, hogy Norbi a verseny leintésénél már több, mint kilenc másodperccel haladt német riválisa előtt a pályán.

Ugyan a magyar versenyző a büntetése miatt végül csak a második helyen lett rangsorolva, ez is pont elég volt számára, hogy 2014 és 2015 után újra európa-bajnoki címet ünnepelhessen az ETRC-ben.