back to top
KezdőlapFormula 1Alesi: Hamilton és Verstappen is „túl messzire ment” Monzában

Alesi: Hamilton és Verstappen is „túl messzire ment” Monzában

-

Az ex-F1-es Jean Alesi imádja a Max Verstappen és Lewis Hamilton között zajló bajnoki csatát, azonban úgy érezte, hogy Monzában mindkét fél „túlságosan messzire ment”.

Az Olasz Nagydíj során a Red Bull nagyon lassan tudta csak lecserélni a holland pilóta kerekeit, ami miatt Hamilton a kiállását követően nem sokka ugyan, de megelőzte őt. Azonban Verstappen agresszív volt és az egyes kanyar külső ívén próbálta meg visszaszereznie a pozíciót a Mercedes britjével szemben. Ekkor azonban ütközött a két fél és az RB16B a W12 tetején landolt, ami miatt mindkét bajnokaspiráns számára idő előtt ért véget a száguldás Monzában.

A monzai eset volt a második ütközés Verstappen és Hamilton között. Ez volt az egyetlen olyan pillanat a 2021-es bajnoki harcban, amit a Ferrari egykori francia pilótája nem élvezett egyáltalán.

„Szükségünk volt már egy olyan kihívásra, amit most a Red Bull tanúsít a Mercedesszel szemben” – véli az 1995-ös Kanadai Nagydíj győztese. „Máskülönben ez az éra teljes Mercedes dominanciával ért volna véget. Idén azonban nagyon jó azt látni, hogy minden időmérő és verseny bizonytalan. Egyedül a monzai eset nem nyerte el a tetszésemet.”

„Az rendben van, hogy harcoltok a pályán pozícióért, de ott azon a napon mindketten túl messzire mentek. Azonban nem akarom egyiküket sem hibáztatni a történtek miatt. Remélem, hogy a kettejük párharca a szezon végéig kitart majd.”

Alesi azt is megfigyelte, hogy Verstappen egyre kevesebb kockázatot vállal a versenypályán és ez szerinte a Török Nagydíj során nagyon jól látszódott. A francia szerint „ez a holland fiatal egyre növekvő tapasztalatából adódik” és így „nem került bele a Mercedes taktikai csapdáiba.”

Alesi – aki anno1990-be robbant be a Forma-1 világába a Tyrellel, amikor Ayrton Sennával csatázott óriásit Phoenixben – nem fogadna arra, hogy ki lesz egyéni bajnokág végső győztese, de azt nagyon nem szeretné, hogy Verstappen és Hamilton párharcát egy versenyen való technikai hiba döntené el.