back to top
KezdőlapFormula 1Pérez állt az élre a második edzésen, Verstappen leidiótázta Hamiltont

Pérez állt az élre a második edzésen, Verstappen leidiótázta Hamiltont

-

Sergio Pérez volt a leggyorsabb a második szabadedzésen Austinban, a második legjobb időt Lando Norris autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

A versenyzők nem vártak, szinte mindenki azonnal kiment a pályára, hogy teljesítse az installációs körét. Lewis Hamilton ezután elment egy gyorskörre, míg Valtteri Bottas átvette a vezetést.

Lando Norris jelentette csapatának, hogy valami a bal könyöke útjában áll, így nem tudja rendesen használni azt. A brit pilótát így visszahívták a boxba.

Hamilton és Verstappen a csatározást már a gyakorlás elején elkezdte, ugyanis egyik sem akart engedni a másiknak, mikor egymás mellett haladtak. Végül a holland versenyző a csapatrádión keresztül idiótázta le ellenfelét és a középső ujját is megvillantotta.

Nikita Mazepin pedig arra panaszkodott, hogy könnyezik a szeme, így nem ideális számára a körözgetés. Charles Leclerc-nek mindeközben a pedáljával gyűlt meg a baja. Lance Stroll is csatlakozott az oroszhoz, ugyanis ő is szemproblémákra panaszkodott.

30 perc elteltével Sergio Pérez állt az élen, őt Lando Norris és Lewis Hamilton követte. Mögöttük Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Charles Leclerc, Max Verstappen, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi fér be.

A Haas orosz versenyzője is a forgalomra panaszkodott, ugyanis majdnem ütközött a boxból kijövő Aston Martinnal.

Az utolsó percekben Fernando Alonso kis híján megállította az Alpine szívét, ugyanis a boxutca bejárat előtt látogatta meg a sóderágyat.

A sorrend végül nem változott, ugyanis a pilóták versenyszimulációt hajtottak végre. Így Sergio Pérez végzett az élen a második gyakorláson. Mögötte Lando Norris és Lewis Hamilton következett. Az első 10-be még Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Charles Leclerc, Max Verstappen, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi fért be.

Az Alfa Romeo olasz pilótája azért a végén még elmérte a boxbejáratot.

1 Sergio Pérez Red Bull 1:34.946 24
2 Lando Norris McLaren 1:35.203 + 0.257 20
3 Lewis Hamilton Mercedes 1:35.31 + 0.364 22
4 Valtteri Bottas Mercedes 1:35.360 + 0.414 24
5 Daniel Ricciardo McLaren 1:35.457 + 0.511 21
6 Lance Stroll Aston Martin 1:35.561 + 0.615 25
7 Charles Leclerc Ferrari 1:35.572 + 0.626 23
8 Max Verstappen Red Bull 1:35.824 + 0.878 23
9 Carlos Sainz Ferrari 1:35.919 + 0.973 24
10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.138 + 1.192 26
11 Esteban Ocon Alpine 1:36.158 + 1.212 23
12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:36.242 + 1.296 25
13 Fernando Alonso Alpine 1:36.376 + 1.43 18
14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.558 + 1.612 25
15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.718 + 1.772 30
16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.983 + 2.037 24
17 Mick Schumacher Haas 1:37.041 + 2.095 24
18 Nicholas Latifi Williams 1:37.254 + 2.308 26
19 George Russell Williams 1:37.490 + 2.544 21
20 Nikita Mazepin Haas 1:38.026 + 3.080 23