back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nem érdeklődik az oválok iránt: Túl nagy a kockázat

Verstappen nem érdeklődik az oválok iránt: Túl nagy a kockázat

-

Max Verstappen nem érzi úgy, hogy valamikor a jövőben a IndyCarban fog versenyezni, ugyanis nem találja kifejezetten vonzónak az oválversenyzést.

A hollanddal ellentétben ugyanakkor számos korábbi Forma-1-es pilóta versenyez az amerikai szériában, elég csak Romain Grosjeant, Marcus Ericssont vagy Takuma Satót megemlíteni. Sőt, Fernando Alonso már aktív Forma-1-es versenyzőként is átruccant az Indy500-ra 2017-ben.

„Az utcai és épített pályás versenyek jók, de nem lennék túlzottan oda az oválokért” – nyilatkozta Verstappen a Forma-1-es Amerikai Nagydíj hétvégéjén. „Szeretem nézni. Persze kicsit más, mint a Forma-1, de nagyon érdekesnek találom. De örülök, hogy a Forma-1-ben lehetek. Nem szeretem az oválokat. A súlyos baleset kockázata túl nagy. Tudom, hogy a Forma-1-ben is vannak kockázatok. Nem szép dolog 320 km/órás sebességgel a falban végezni.”

„De az Indycarban nagyobb a kockázat, különösen, ha eltalálsz valakit, és a kerítésnek repülsz. Rengeteg példa van arra, hogy az ilyesmi nem végződött jól” – folytatta. „Nagyon tisztelem az ottani versenyzőket, de én elégedett vagyok azzal, amit csinálok.”