back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton szerint csupa "móka és kacagás" lesz Verstappennel a verseny

Hamilton szerint csupa „móka és kacagás” lesz Verstappennel a verseny

-

Lewis Hamilton úgy véli, csupa „móka és kacagás” lesz a verseny Max Verstappennel.

Ismét egymás mellől indulhat a két bajnok aspiráns, így sokan már dörzsölik a tenyerüket. Pénteken egy kis ízelítőt szolgáltatott már a páros, ugyanis a szabadedzésen már lenyomtak egy „mini-versenyt”. A 24 éves versenyző „hülye idiótának” nevezte ellenfelét, majd a forgalomra kiakadva inkább a boxba hajtott.

Ma azonban már tétje is lesz a dolognak, ugyanis aki a legtöbb pontot viszi el, az közelebb kerül a bajnoki cím megszerzéséhez. A hétszeres világbajnok szerint nem kell aggódni, ugyanis helyén tudják majd kezelni a helyzetet:

,,Először is, pénteken én nem vezettem ki. Ő döntött úgy, hogy kívülről próbálkozik, majd túlszaladt. Az utolsó kanyarban csatáztunk. Minden csupa móka és kacagás lesz a versenyen, jól fogjuk érezni magunkat és mindent beleadunk, ahogy az várható. Nincs különbség a szezon többi szakaszához képest.” – nyilatkozta Hamilton.

Verstappen azonban nem érti, miért kell folyton felemlegetni a korábbi ütközéseiket.

,,Nem értem miért kell ezt mindig felhozni. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ebben sportágban már egymásnak mentek. Sajnos előfordul ilyen is. Ismét az első sorból fogunk indulni, és egyszerűen mindenki csak nagyszerű versenyzést szeretne látni. Mi versenyzők is ezt akarjuk, jó futamot szeretnék produkálni.” – magyarázta a holland.

Hamilton ugyanakkor óvatosabban fogalmazott:

,,Remélem, hogy sikerül majd túljutnunk az 1-es kanyaron, és jó versenyt teljesítünk. Ugyanakkor nem hinném, hogy ott fog eldőlni minden.”

ForrásGpfans.com