back to top
KezdőlapFormula 1Elképesztő véghajrával Verstappen nyert Austinban!

Elképesztő véghajrával Verstappen nyert Austinban!

-

Magyar idő szerint este 9-kor kezdődött az Egyesült Államok Nagydíja.

Az élről Max Verstappen indult, megelőzve riválisát, Lewis Hamiltont. Mögülük Sergio Pérez és Charles Leclerc várta a rajtot.

Sainz és Tsunoda rajtolt lágy keverékű Pirelliken, míg a többiek a közepes gumikon indultak.

Hamilton jobban kapta el a rajtot, az első kanyarba ő érkezett meg szerencsés íven, míg Verstappen lesodródott a pályáról, és a második helyre esett vissza.
A mezőny végén a két kanadai, Stroll és Latifi forgatták ki egymást, de mindketten versenyben maradtak.
A két McLaren pedig látványos módon kapta közre Carlos Sainzot, Ricciardónak sikerült is megelőznie.

Ocon már a negyedik körben meglátogatta a boxutcát, első szárnyat cseréltek az Alpine-on, miután azt megütötte egy Alfa Romeo jobb hátsó kereke. A francia egyúttal kapott egy kemény keverékű gumiszettet is.

A 11. körben Verstappen is kereket cserélt, miután már panaszkodni kezdett a gumikra. Ezzel az 5. helyre csúszott vissza, Ricciardo mögé, azonban szinte azonnal sikerült is megelőznie az ausztrált.

Majd Norris, Ricciardo és Sainz is érkezett cserére. Mind kemény keverékű gumikat kaptak, kivéve a soron következő Pérez, akinek ráadásul lassúra is sikerült a kerékcseréje.

A 13. körben Hamilton is érkezett kerékcserére, ezzel elbukta az első helyet, Verstappen 6 másodperc előnybe került az új gumijain. Az élen a sorrend így ismét Verstappen-Hamilton-Pérez-Leclerc lett.

A 15. körben Pierre Gasly állt ki technikai okokból; a francia versenyző a hátsó felfüggesztés hibájáról számolt be rádión.

Alonso és Räikkönen összetalálkoztak, el is hagytak pár elemet az autókról. A finnt leterelte Alonso a pályáról, de a spanyol úgy érezte, hogy riválisa ezzel előnyt szerzett, és vissza kellene adnia neki a pozíciót. Az FIA azonban az Alpine-nal közölte, hogy ez nem olyan pozíció visszaadós jelenet volt, mire később Alonso a pályát elhagyva előzte meg Giovinazzit. Ezért a spanyol volt az, akinek vissza kellett adnia a pozíciót az olasznak. Alonso ez után újra próbálkozott, mire Giovinazzi ismét leterelődött a pályáról, és ezúttal neki kellett visszaadni a pozíciót Alonsónak.

A 26. körre eközben Hamilton alig 3 másodpercre csökkentette lemaradását Verstappennel szemben.

A 28. körben egy rövid időre virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, míg összeszedtek némi törmeléket a pályáról.

Ezt követően Verstappen megejtette második kerékcseréjét is, amivel a 3. helyre esett vissza, de csapattársa, Pérez maga elé engedte.

A 38. körben cserélt Hamilton is, és ahogy az elsőnél is, Verstappen ezzel visszavette a vezetést. Előnye közel 9 másodperc lett

A 42. körben Ocon is feladni kényszerült a versenyt.

Az 56 körös verseny vége felé Hamilton hátránya már kevesebb, mint  2 másodperc olt.

Az 51. körben Alonso is feladni kényszerült a versenyt, betolták a boxba.

Räikkönen a 10., pontszerző helyen haladt, mikor kitört az Alfa Romeo fara, és kicsúszott. Vissza tudott térni, az utolsó pontot ezzel Vettel örökölte meg tőle.

A végére nagyon szorossá vált a verseny Verstappen és Hamilton között, az utolsó körre Hamilton már DRS-t is nyithatott, de a holland remek kört teljesített és meg tudta tartani az első helyet és megnyerte az Egyesült Államok Nagydíját.

Vele Hamilton és Pérez állhattak még dobogóra.

1 Max Verstappen Red Bull 56 kör – 1:34:36.552 2
2 Lewis Hamilton Mercedes + 1.333 2
3 Sergio Pérez Red Bull + 42.223 2
4 Charles Leclerc Ferrari + 52.246 2
5 Daniel Ricciardo McLaren + 76.854 2
6 Valtteri Bottas Mercedes + 80.128 2
7 Carlos Sainz Ferrari + 83.545 2
8 Lando Norris McLaren + 84.395 2
9 Yuki Tsunoda AlphaTauri + 1 kör 2
10 Sebastian Vettel Aston Martin + 1 kör 2
11 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör 2
12 Lance Stroll Aston Martin + 1 kör 2
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 2
14 George Russell Williams + 1 kör 2
15 Nicholas Latifi Williams + 1 kör 2
16 Mick Schumacher Haas + 2 kör 2
17 Nikita Mazepin Haas + 2 kör 3
Fernando Alonso Alpine DNF 4
Esteban Ocon Alpine DNF 3
Pierre Gasly AlphaTauri DNF 2