back to top
KezdőlapFormula 1Katarban is szabadon kifejezhetik majd magukat a versenyzők

Katarban is szabadon kifejezhetik majd magukat a versenyzők

-

A Forma-1-es versenyzők „szabadon kifejezhetik magukat”, mikor a jövő hónapban Katarba érkeznek majd.

Mivel a pilóták, köztük Lewis Hamilton és Sebastian Vettel nyíltan beszélnek különböző aktuális politikai és társadalmi kérdésekről, „félő”, hogy a katari emberi jogi visszaéléseket se, hagyják majd szó nélkül. Többen aggódtak, hogy ezzel ott megüthetik a bokájukat.

A katari motorsport-szövetség elnöke azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a versenyzők”szabadon kifejezhetik magukat a saját platformjukon”.

Katar, amely idén az Ausztrál Nagydíjat helyettesíti, hosszú távú szerződést kötött a Forma-1-gyel, akárcsak, Szaúd-Arábia.

Abdelrahman al-Mannai, a katari versenyzői szövetség elnöke, aki egyben ismert energetikai szakember is, azt mondta az ország szólásszabadsághoz való hozzáállásáról: „Katarban nincs ezzel semmi problémánk.”

„Ők (az F1-es versenyzők) szabadon mondhatnak bármit, amit akarnak” – idézte őt a francia nyelvű Agence France-Presse és a német nyelvű SID.

Katart az utóbbi időben komoly nemzetközi bírálatok érték a sporthoz kapcsolódó építkezéseken dolgozó munkásokkal való bánásmód miatt.

A jelentések szerint sokan közülük meg is haltak a munkálatok során.

„Katar nyitott a kritikára” – hangsúlyozza al-Mannai. „Az elmúlt években Katar azon dolgozott, hogy javítsa a munkások helyzetét.”

„Jelentős előrelépést értünk el ezzel, bár természetesen a rendszer még nem tökéletes”.

De nem számít arra, hogy mindez hatással lesz a Forma-1-es futamra.

„Természetesen telt házra számítunk. Amióta bejelentettük a Forma-1-es versenyt, az érdeklődés robbanásszerűen megnőtt.”

Al-Mannai mindeközben megerősítette, hogy a november 21-i futam legjobbjai nem pezsgőzhetnek a dobogón. Katarban ugyanis tilos nyilvános helyen alkoholt fogyasztani.

„Megvannak az értékeink és a kultúránk, és tiszteletben tartjuk mások kultúráját” – mondta.

„Nem fogunk pezsgőt vagy alkoholt adni a dobogós ceremónia alatt, de lesz alternatíva.”