back to top
KezdőlapFormula 1Alonso válaszokat vár a kettős Alpine kiesés után

Alonso válaszokat vár a kettős Alpine kiesés után

-

Fernando Alonso reméli, csapata elő tud állni válaszokkal az austini kettős kiesésüket követően. Az Alpine csapatánál ezzel egy 15 versenyes pontszerző-sorozat szakadt meg, ami a második, imolai hétvége óta tartott.

Fernando Alonso a mezőny végéről rajtolt, ám nem volt meg a tempója az autónak a hétvége során.

„Ahogy korábban mondtam, a versenyen szerintem sokkal jobb volt az autó” – kezdte. „Versenyképesebbnek éreztem. Határozottan gyorsabb voltam az Alfa Romeónál, az Aston Martinnál, sőt még Tsunodánál is. A szabadedzéseken nem voltunk olyan gyorsak, mint vasárnap. Remélhetőleg megtaláljuk a válaszokat erre.

Alonso a 49. körben kényszerült kiállni, a hátsó szárny problémája miatt, kilenc körrel csapattársa kiesése után, akinek szintén az autó hátuljával akadtak gondjai. A spanyol azonban elég biztos volt benne, hogy tudta volna folytatni a pontszerző szériát.

„Az biztos, hogy jó móka volt hátulról indulni, és megpróbálni visszaszerezni a helyeket, keményen versenyezve” – tette hozzá. „Azt hiszem, ott voltunk. A végén közel voltunk a 10. helyhez. Nyilvánvalóan Kimi megpördülése miatt a 10., vagy talán a 9. pozíciót is megszerezhettük volna. Úgyhogy úgy gondolom, hogy mindenki jó teljesítményt nyújtott, még ha hátulról is kezdtem.”

Forrásgpfans.com