back to top
KezdőlapFormula 1Sainz csalódott volt a Netflix tavalyi Ferrari-epizód miatt

Sainz csalódott volt a Netflix tavalyi Ferrari-epizód miatt

-

Carlos Sainz bevallotta, hogy csalódott volt, amikor megnézte a Netflix Forma-1-es sorozatának, a Drive to Survive-nak a legutóbbi évadát. A dokumentumfilm-sorozat az utóbbi időben sokat szerepelt a címlapokon – egyesek dicsérték, mert javította az F1 imázsát, különösen Amerikában. Max Verstappen azonban kritizálta, sőt a következő kiadást azért bojkottálja, mert túlságosan kamu az egész szerinte. A Ferrari versenyzője, a spanyol Sainz, ugyanakkor a GQ magazinnak nyilatkozott:

„Az biztos, hogy a közösségi médiában elég nagy változást érzek a sportág követésével kapcsolatban az amerikai rajongók körében. Azt hiszem, hogy egyértelműen a Netflix volt erre a legnagyobb hatással. Sportágként mindig is viszonylag zárt kapuk mögött voltunk, a Netflix pedig lehetővé tette, hogy a rajongók Amerikában és a világ minden táján láthassák a versenyzők egyéniségét.”

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Sainz nem hajlandó támogatni korábbi csapattársa, Verstappen meglátását, miszerint a Netflix egyes történetei túlzóak. A 27 éves pilóta utalt is a tavalyi széria negyedik epizódjára, melynek a címe „Beszélnünk kell a Ferrariról” volt:

„A harmadik évad Ferrariról szóló epizódja nem olyan parádés.”

Ez a rész a Ferrari 2020-as, siralmas szezonját, valamint a maranellói csapat és Sebastian Vettel – akit 2021-ben Sainz váltott – közötti megromlott kapcsolatot mutatja be. Erről így vélekedik Sainz:

„Némileg csalódott voltam, amikor megnéztem, mert a Ferrari sokkal menőbb, sokkal nagyobb, sokkal jobb, mint amilyennek bemutatták. Egyszerűen csak nehéz időszakon mentünk keresztül, és szerintem minden nagy csapat minden egyes sportágban átmegy kemény éveken. És most már jó úton vagyunk vissza a csúcsra.”