back to top
KezdőlapFormula 1Hamiltont kizárhatják az időmérőről egy szabálytalan autóelem miatt!

Hamiltont kizárhatják az időmérőről egy szabálytalan autóelem miatt!

-

Lewis Hamilton könnyedén elveszítheti a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén megszerzett első rajtpozícióját – írja a motorsport.com. A stewardok ugyanis a brit Mercedesének DRS-énél egy szabálytalanságot véltek felfedezni a parc fermében megejtett vizsgálatot követően.

A Mercedes óriási előnnyel, majdnem fél másodperccel előzte meg a második helyezett Max Verstappent az interlagosi időmérő során a Q3-ban. Így ő rajtolhat majd az első helyről a szezon utolsó sprintkvalifikációján, azonban a brit csillag egyelőre még nem alakulhat.

Az FIA technikai delegációjának vezetője, Jo Bauer ugyanis jelezte, hogy Hamilton autójának állítható hátsó szárnya szabálytalan.

„Miután ellenőriztük a 44-es rajtszámú autó állítható hátsó szárnyát, azt tapasztaltuk, hogy az elem ellent mond a szabálykönyv 3.6.3-as cikkelyének” – írja a Bauer által kiadott közlemény. „A minimum távolságra vonatkozó követelmény ugyan teljesült, de a minimum előírt 85 milliméter már nem teljesült az általunk elvégzett teszteket követően.”

A bajnoki címvédő így óriási bajba kerülhet, ugyanis ha a versenybírák bűnösnek találják őt, akkor elveszítheti az első rajthelyét és a sprintkvalifikációt csupán az utolsó 20. helyről kezdheti majd csak meg. Ez pedig óriási érvágás lenne a szempontjából az egyéni bajnokság miatt, ugyanis Max Verstappen ebben az esetben az élről várhatná majd a piros lámpák kialvását a rajtrácson.