back to top
KezdőlapFormula 1Korábbi F1-es pilóták is kiállnak Verstappen mellett

Korábbi F1-es pilóták is kiállnak Verstappen mellett

-

Többen kiálltak Max Verstappen mellett a Mercedes felülvizsgálati kérelme kapcsán.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a csillagosok nem akarják elengedni az interlagosi csatát, így hivatalosan is benyújtották panaszukat a Szövetséghez. A meghallgatás időpontját mára tűzték ki, így hamarosan pont kerülhet az ügy végére.

Az új bizonyítékok alapján (Verstappen belső kamerás felvétele) ha bűnősnek találják a hollandot, akkor a következő szankciókra számíthat:

        • Időbüntetést kap, amit utólag fognak a neve mellé írni. Így akár a Brazíliában megszerzett második helyét is elveszítheti.
        • A versenyfelügyelők előre tekintenek, így a soron következő Katari Nagydíj kapcsán rajtbüntetéssel sújtják.

A német Bild az utóbbi lehetőségre tippel, míg a korábbi F1-es pilóták egy része értelmetlennek tartja az ügy vizsgálatát:

,,Természetesen nem volt szükség arra, hogy ezért bárkit is megbüntessenek. Azért, hogy megvédje a pozícióját nagyon későn fékezett. Egyértelmű volt, hogy nem fogja tudni normálisan bevenni azt a kanyart.” – vélekedett Vitaly Petrov.

Karun Chandhok egyetért az orosz ex-pilótával:

,,Szinte minden versenyző ezt tette volna. Az lehet, hogy egy figyelmeztetés kijárt volna Maxnek (Verstappen), de semmi több. Egy kemény, ugyanakkor fair küzdelmet láthattunk két világklasszis pilótától.”