back to top
KezdőlapFormula 1Glock: Sokan még mindig azt hiszik, hogy direkt engedtem el Hamiltont

Glock: Sokan még mindig azt hiszik, hogy direkt engedtem el Hamiltont

-

Timo Glock szerint még mindig akadnak olyanok, akik azt hiszik, hogy direkt engedte el anno Lewis Hamiltont.

Brazíliában az eső igazi drámaíró tud lenni. Ezt a képességét a helyszín már többször is megcsillogtatta, ám a legemlékezetesebb eset talán mind közül az a bizonyos 2008-as szezonzáró.

Előző évben nem sokkal maradt le a brit pilóta a címről, és a következő szezonban is csak az utolsó pillanatban sikerült megszereznie azt. Csak az ötödik helyen kellett célba érnie a sikerhez, ám ez a feladat nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt gondolta. Sebastian Vettellel küzdött Hamilton, miközben Felipe Massa az élen haladt. Úgy tűnt, hogy az akkor még Toro Rossóban vitézkedő német választja el a bajnoki címtől ellenfelét, aki kezdett belenyugodni lassan abba, hogy nem tudja megelőzni versenyzőtársát.

Timo Glock viszont 19-re lapot húzott, és száraz pályára alkalmas abroncsokkal próbálta túlélni az utolsó köröket. Az eső intenzitása nőt, így a Toyota egykori pilótája egyre lassabban haladt. A Ferrari brazil versenyzője már célba ért és bajnoknak érezhette magát, mikor megtörtént mögötte a dráma. Hamilton és Vettel ugyanis megelőzte a negyedik helyen autózó Glockot, így a brit lett a világbajnok.

A múltheti brazil futam kapcsán a DTM-ben versenyző német kilátogatott a Sky Germany szakértőjeként a helyszínre. Martin Brundle-nek egy beszélgetés során elárulta, még mindig kap negatív kommenteket:

,,Még mindig akadnak olyanok, akit azt hiszik, szándékosan csináltam. Olvastam olyan kommenteket, amikben a következőt írták: ‘érdekes lesz látni azt, hogyan magyarázod meg Felipének (Massa), hogy így hagytad nyitva az ajtót és nem harcoltál Lewis (Hamilton) ellen. Amikor a futam után elhagytam Brazíliát, rendőri kísérettel mentem a reptérre. Leveleket küldtek ezután nekem, és még a szüleimnek is. Ez túlment minden határon.” –nyilatkozta a német.

Glock elmondta, mikor rájött arra, hogy a hazardírozása nem jött be, már nem tudott mit tenni. A boxutca ugyanis örömmámorban úszott, mivel Massát ünnepelték.

,,Egy bizonyos ponton a következőket mondtam a csapatnak: ‘srácok, nem hinném, hogy túl fogjuk élni a következő két kört ezekkel a gumikkal’. Amúgy sem tudtam már a boxba menni, ugyanis ott már készültek a díjátadóra. Mindenki magánkívül volt, mert akkor azt hitték Massa lett a bajnok. A csapat így azt mondta: ‘nem jöhetsz be, mert lezárták a boxutcát. Kint kell maradnod.’ Számomra ez még mindig nehéz, hiszen olyan pozícióban voltam, ami eldöntötte a cím sorsát. Rengeteg érzelem ütötte fel a fejét ezen az úton.”