back to top
KezdőlapFormula 1Visszafogott volt a Katarra vonatkozó kényes témákban Hamilton és Vettel

Visszafogott volt a Katarra vonatkozó kényes témákban Hamilton és Vettel

-

Sokan voltak kíváncsiak a mezőny fő aktivistáinak számító Lewis Hamilton és Sebastian Vettel véleményére a Katart érintő kényes kérdésekkel kapcsolatban.

Még az F1 részéről a vezér Stefano Domenicali is tisztában van Katar kényes megítélésvel a nemzetközi közvélemény szemében. Erről a napokban beszélt, amikor elmondta, pont azzal segítenek a legtöbbet, ha elmennek ezekbe az országokba versenyezni. A mezőny legnagyobb szószólói, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is megnyilvánultak a témában, viszont a korábbi nyilatkozataikhoz képest meglepően visszafogottan.

„Fel kell hívnunk a figyelmet ezekre (a problémákra)” – szögezte le Hamilton. Néhány harcosabb vélemény szerint az F1-nek bojkottálnia kellene a katari és a szaúd-arábiai versenyeket. Ezt az álláspontot azért Hamilton igyekezett tompítani. „Végső soron nem rajtunk múlik, hol versenyzünk. Ettől viszont még tisztában vagyunk az itteni problémákkal. A feladatunk az, hogy rávilágítsunk ezekre. Remélhetőleg több más sportoló is követi majd ezt a példát.”

Az aktivistai erényeket szintén gyakran csillogtató Sebastian Vettel is a téma komplexitását emelte ki. „Ez nem elsősorban rólunk, hanem jóval inkább az egész F1-ről szól. Mi elmegyünk versenyezni a világ minden pontjára, amelyek közül némelyik kultúráját közelebb érezzük magunkhoz, a többit meg kevésbé.”

Hamilton sisakja az első szabadedzésen aztán már annál beszédesebb volt…