back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton szerezte meg az első katari pole-t, Gasly defektet kapott

Hamilton szerezte meg az első katari pole-t, Gasly defektet kapott

-

Lewis Hamilton és Max Verstappen foglalhatja majd el az első rajtsort holnap.

Az első katari Forma-1-es kvalifikáció Q1-es szakaszában hamar elkezdtek pályára hajtani a versenyzők. Nem csoda, hiszen mindenki számára új ez a helyszín, így minden „gyakorlókörre” szükség van.

Rögtön az elején Mazepin hívta fel magára a figyelmet, méghozzá azzal, hogy a Haas első szárnya meglehetősen furcsa szögben állt az autón, emiatt a két véglap leért és szikrákat hányt. Noha nem maga a szikra volt furcsa, hiszen ezen a pályán szinte minden autó szór szikrákat itt-ott, hanem maga a szárnyállás. Le is cserélték hamarosan.

A Mercedesek nem sokáig engedtek teret a többieknek, hamarosan Bottas és Hamilton kerültek az eredményjelző tetejére. Úgy tűnt később, hogy Q1-et Verstappen zárja majd az élen, a legvégén Hamilton visszavette a vezetést.
Nem jutott tovább Räikkönen, Latifi, Giovinazzi, Schumacher és Mazepin.

A Q2-ben ismét Hamilton volt a leggyorsabb, Gasly és Alonso előtt. Véget ért azonban a kvalifikáció a Red Bull és Verstappen bánatára Pérez, rajta kívül pedig Stroll, Leclerc, Ricciardo és Russell számára.

A Q3-ban Hamiltoné volt az első gyorskör 1:21.262-vel. Mögé Verstappen és Bottas futott be az első próbálkozásra.
A második kísérlet során Hamilton további 4 tizedet javított idején. Verstappen is javított, de második maradt. A többieknek nem volt erre lehetőségük, miután Pierre Gasly autója defektet kapott, miután ráhajtott a rázókőre.

A pole tehát Hamiltoné lett. Mögötte Verstappen, és Bottas végzett.

Végeredmény:

Q1 Versenyző Csapat Köridő Diff.
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.827
2 Max Verstappen Red Bull 1:21.282 0.455
3 Valtteri Bottas Mercedes 1:21.478 0.651
4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:21.640 0.813
5 Fernando Alonso Alpine 1:21.670 0.843
6 Lando Norris McLaren 1:21.731 0.904
7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:21.840 1.013
8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.881 1.054
9 Esteban Ocon Alpine 1:22.028 1.201
Q2
10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:22.785 1.958
11 Sergio Perez Red Bull 1:22.346 1.519
12 Lance Stroll Aston Martin 1:22.460 1.633
13 Charles Leclerc Ferrari 1:22.463 1.636
14 Daniel Ricciardo McLaren 1:22.597 1.770
15 George Russell Williams 1:22.756 1.929
Q3
16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:23.156 2.329
17 Nicholas Latifi Williams 1:23.213 2.386
18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:23.262 2.435
19 Mick Schumacher Haas 1:23.407 2.580
20 Nikita Mazepin Haas 1:25.859 5.032