back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton kissé magányosnak érezte magát a futam alatt

Hamilton kissé magányosnak érezte magát a futam alatt

-

Lewis Hamilton magányosnak érezte magát Katarban az élen autózva.

Az első rajtkockából induló hétszeres világbajnok a rajtnál sikeresen megtartotta helyét, majd a leintésig át sem adta azt senkinek. Max Verstappen már az 5. körben felkapaszkodott a második helyre, ám a brit versenyzővel és a Mercedesszel nem tudott mit kezdeni.

A 36 éves pilóta így ismét faragott a hátrányán, most már csak 8 pont kell neki ahhoz, hogy beéjre riválisát. A verseny után a következő szavakkal írta körül a tapasztalatait:

,,Köszönöm mindenkinek, aki eljött ma, köszönöm, hogy itt vagytok. Elég egyértelmű és magányos volt az eleje. Élvezem azokat a versenyeket, amikor végig harcolni kell, ám ma szükségünk volt ezekre a pontokra. Szolid munka a csapattól, alig várom már, hogy visszanézzem a visszajátszásokat. Nagyszerű érzés, hogy az év ezen a pontján egymás után nyerhetünk meg két versenyt. Jól érzem magam. Elégedett vagyok az autóval, és Angelának (Cullen, Hamilton fizioterapeutája) hála egyre fittebb is vagyok. Jöhet a következő két futam is.” – nyilatkozta a futam után Hamilton.

Defektekben gazdag versenyt láthatott a nagyérdemű, így a hétszeres világbajnok véleményét is kikérték az esetről:

,,Nem tudom mi érte a többiek abroncsait, valószínűleg a rázókő lesz az oka.”

Forrásgpblog.com