back to top
KezdőlapTouring CarDTMA botrányos szezonzárót követően lecserélték a DTM versenyigazgatóját

A botrányos szezonzárót követően lecserélték a DTM versenyigazgatóját

-

Miután sem a DTM vezetése, sem a szurkolók körében nem volt népszerű az utolsó idei verseny, új versenyigazgatót neveztek ki. Méghozzá a Formula E világából.

Scot Elkins idén már két elektromos sorozatért is felelős volt. Ugyanis Alejandro Agag az Extreme E-ben is hasonló szerepkörre kérte fel a szakembert, mint első sorozatában.

Niels Wittich, az eddigi versenyigazgató eközben Michael Masi megsegítésére érkezik az F2-es és az F3-as feladatok ellátására.

Elkins a 2017-18-as szezon óta van ott a Formula E-ben, korábban pedig a Forma-1-ben, illetve annak betétsorozatainál volt helyettes versenyigazgató. A DTM-ben és a DTM Trophyban egy 15 fős csapatot vezet majd, ők lesznek felelősek bírói döntésekért.

Amikor a Formula E és német túraautó bajnokság naptára ütközik, az ADAC Oliver Grodowski vezetésével rendelkezik majd a problémás esetekről. Az újdonsült helyettes ezzel szemben Christian Vormann lesz.

„Szerintem kissé más hozzáállással állok neki a feladatnak az amerikai tapasztalatom miatt. De remélem nem változik majd sok minden, és a döntések továbbra is igazságosak és következetesek lesznek.” – emelte ki Elkins.

„Számomra a motorsport elsősorban az emberekről szól, így már várom, hogy megismerjem az új kollégáimat, a pilótákat és a csapatokat a DTM-es környezetben.”

Elkins nemsokára akár három elektromos sorozatot igazgathat, hiszem a DTM is elkötelezte magát a zöldebb meghajtás mellett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés