back to top
KezdőlapFormula 1Schumacher: A pszichológiai előny Verstappen kezében van

Schumacher: A pszichológiai előny Verstappen kezében van

-

Max Verstappen lehet lélektani előnyben, miközben a Lewis Hamiltonnal vívott bajnoki harca 2021-es év döntő, utolsó duplás versenyhétvégéjéhez érkezik. Ez Ralf Schumacher, a korábbi F1-es pilóta véleménye, aki szerint valójában a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonon van a nagyobb nyomás. Erről a német Skyon beszélt:

„Végül akár veszíthet Max, de mégis azt mondhatja magának: „Nos, közel voltunk, csak nem adta ki. Ugyanakkor még van elég időm, hogy újra megpróbáljam. Lewisnál azért ez egy kicsit másképp van. Szóval az én meglátásom az, hogy nagyobb rajta a nyomás.”

Schumacher úgy gondolja, hogy a mercedeses Hamilton is felveszi a kesztyűt, egy esetleges kerék-kerék csatánál, a temperamentumos és agresszív Verstappennel. Arra a kérdésre, hogy ki fog visszalépni, ha a helyzet úgy hozza, kifejtette:

„Lewis, természetesen. Megtette ezt már Brazíliában is, és nagyon ügyesen csinálta. Kicsit furcsának is találtam utólag a komplett vitát a büntetésekről, de Hamiltonnak igenis figyelnie kell Maxra, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő vezeti a bajnokságot. Remélem, hogy baleset nélkül vészeljük át ezt az utolsó két versenyt. Vannak, akik azt mondják, hogy Max balesetet okozhat, de én igazán remélem, hogy nem. Az a lényeg, hogy szerintem a rajongók a jobb versenyzőt akarják győztesként látni, egy igazságos döntéssel.”

A 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen, aki az Abu Dhabi-i szezonzáró után visszavonul, elismeri, hogy a nagy intenzitás csak „elkerülhetetlen” egy szoros bajnoki harcnál:

„Az egyik felhúzza magát valamin, aztán ezt teszi a másik is. Persze mindez valójában túlzás, mert annyit cikkeznek róla, és hatalmas sztorit csinálnak belőle. Azt hiszem, hogy ilyen a Forma-1 és a média.”