back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

Verstappen-Pérez szendvicsben Hamilton a 3. edzésen

-

Tovább folytatódott a Mercedes és a Red Bull, azon belül is Hamilton és Verstappen különmeccse a Szaúd-Arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésén.

Szoros különbséggel, de mindkét pénteki szabadedzést Lewis Hamilton tudta megnyerni. A második gyakorláson Charles Leclerc csúnyán összetörte az autóját, azt a Ferrari végül rendbe tudta rakni. Így a monacói teljes harci díszben ott tudott lenni a harmadik szabadedzésen.

Először a mezőny hátsó régiójának versenyzői futottak mért kört, az első tíz perc után is csak Raikkönennek és a két haasosnak volt mért köre. Őket aztán Valtteri Bottas tudta megelőzni még mindig 1:30-cal kezdődő idővel. Az első ember 1:29-es idővel Lewis Hamilton volt még mindig az első negyed óra során. Bottas ment utána és nem volt tőlük messze a folyamatosan kint köröző Räikkönen és Giovinazzi sem. Már a 20. perc is lepörgött, amikor megjött a két Red Bull is mért körrel. Verstappen ebben az összevetésben lassabb volt Sergio Péreznél, aki rövid ideig átvette a vezetést. Néhány másodpercre rá jött a két Mercedes immár 1:29 eleji időkkel. Verstappen hátránya ekkor több mint fél másodperc volt.

A Mercedes-Red Bull különmeccsbe egyébként a Ferrari és a McLaren, de még az AlphaTauri is bele tudott szólni eleinte, Carlos Sainz például feltűnt még a második, Lando Norris pedig a harmadik helyen. Hamilton közben egy 1:28.314-es űridővel rátett még egy lapáttal, Verstappen hozzá képest a lágyabbik gumival is csak tisztes három tizedmásodperces távolból tudta őt követni a második helyen. Norris a hatodik helyen már egy másodperccel lassabb volt.

Az edzés második felében megint kezdett Verstappen és Hamilton kiemelkedni a mezőnyből. Kettejük szoros meccse mögött 25 perccel a vége előtt az akkor harmadik Gasly már félmásodperces hátrányban volt. Bottas lemaradása érdekes módon már az egy másodperc felé közelített.

Az utolsó nagyságrendileg 20 perc a naplemente miatt hűlő pályán már nem elsősorban az egykörös tempóról szólt. Ebben az időszakban a Mercedes volt a legaktívabb a pályán. A nagy munka közepette Hamilton egyszer még figyelmetlen is volt, ekkor Pierre Gasly majdnem rá is futott hátulról az első kanyarba érkezve. Ebben az időszakban az egyetlen olyan versenyző, aki javítani tudott a köridején, az Max Verstappen volt.

Verstappen 1:28.100-as ideje végül a legjobbnak bizonyult a harmadik edzés leintésekor. Ezzel a holland valamivel több mint két tizeddel bizonyult gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál. Hamilton mögött végül Sergio Pérez zárt, de jók voltak a „kicsik”, vagyis az AlphaTauri is. Tsunoda csapattársát megelőzve lett negyedik. Bottas hátránya mögöttük a hatodik helyen már majdnem egy másodperc volt. A top 10-be a két Ferrarin kívül Ocon és Norris fértek még be.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Köridő/Különbség
1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:28.100
2 Lewis Hamilton Mercedes +0.214
3 Sergio Pérez Red Bull Racing +0.529
4 Yuki Tsunoda AlphaTauri +0.541
5 Pierre Gasly AlphaTauri +0.615
6 Valtteri Bottas Mercedes +0.919
7 Charles Leclerc Ferrari +1.001
8 Carlos Sainz Ferrari +1.049
9 Esteban Ocon Alpine +1.077
10 Lando Norris McLaren +1.200
11 Fernando Alonso Alpine +1.318
12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1.490
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo +1.589
14 Daniel Ricciardo McLaren +1.617
15 Lance Stroll Aston Martin +1.930
16 George Russell Williams +1.934
17 Sebastian Vettel Aston Martin +2.196
18 Nicholas Latifi Williams +2.266
19 Mick Schumacher Haas +2.833
20 Nyikita Mazepin Haas +2.879