back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen brutális időt pakolt le, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele

Verstappen brutális időt pakolt le, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele

-

Max Verstappen nyerte az év utolsó időmérőjét, mellőle majd Lewis Hamilton indulhat vasárnap, míg a harmadik pozícióból Lando Norris vághat neki az évadzárónak.

A legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdjék a 2021-es szezon utolsó Q1-es szakaszát. A két Ferrari kivételével mindenki a lágy keverékű gumikra szavazott, a vörösök inkább a sárga oldalfalú abroncsokon kezdték meg a próbálkozást.

A két bajnok aspiráns közül Max Verstappen nyitotta előbb a táncot. Míg a holland a pályán vitézkedett, addig ellenfele a boxban várakozott. A 24 éves pilóta az élre is ugrott, míg a két AlphaTauri (Pierre Gasly és Yuki Tsunoda sorrendben) felugrott a második és harmadik helyre.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas gyorsan átvette a vezetést, így Verstappen ugrott a harmadik helyre. Lando Norris pedig megverte a Red Bull testvércsapatát.

Mick Schumacher mindeközben elütött egy bóját, amit a McLaren brit versenyző szedett össze a gyorsköre alatt. Az alkotóelem távozott az autó bűvköréből, egyenesen a pályára. Emiatt a piros zászló is beköszönt a kvalifikációra.

A két Ferrari felhagyott a közepes keverékekkel, így a Q1 utolsó hajrájára már ők is lágyakkal próbáltak varázsolni.

Az első szakaszt Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt. A Q1-ből végül Nicholas Latifi, George Russell, Kimi Räikkönen, Mick Schumacher, és Nikita Mazepin búcsúzott.

A Q2-es táncot szinte mindenki közepes keverékekkel nyitotta, egyedül az Aston Martin választott más koreográfiát. Lewis Hamilton bekezdett, ám Max Verstappen sem hagyta magát. 4 ezreddel maradt csak le riválisától. A Scuderia megvillantotta sebességét, Carlos Sainz az élre ugrott, míg a Charles Leclerc harmadik lett. Mindeközben a holland elfékezte a versenyre szánt abroncsát.

A forgalom a végén ismét fontos szerepkört töltött be. Lewis Hamilton Fernando Alonsóval csatázott, míg Verstappen próbált előre törni. A második szakaszt végül Max Verstappen nyerte lágy keverékkel. A második helyre Sergio Pérez fért fel, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. A Q2-ből búcsúzott Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel.

Az utolsó felvonást a két Red Bull nyitotta meg. Max Verstappen egy erős pakolta le elsőre, amire Hamilton nem tudott válaszolni. 5 tizeddel maradt le holland ellenfelétől. A végjátékot a Mercedes vezette fel. Valtteri Bottas, csakúgy, mint korábban Sergio Pérez húzta a szélárnyékot, ám a hétszeres világbajnok nem tudta megverni ellenfele idejét. Verstappen mindeközben javított idején, így ő indulhat holnap az első rajtkockából.  Lewis Hamilton indulhat mellőle, míg Lando Norris a harmadik lett. A további sorrend: Sergio Pérez, Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo.

1 Max Verstappen Red Bull 1:23.322 1:22.800 1:22.109
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.845 1:23.145 1:22.480
3 Lando Norris McLaren 1:23.553 1:23.256 1:22.931
4 Sergio Pérez Red Bull 1:23.350 1:23.135 1:22.947
5 Carlos Sainz Ferrari 1:23.624 1:23.174 1:22.992
6 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.117 1:23.246 1:23.036
7 Charles Leclerc Ferrari 1:23.467 1:23.202 1:23.122
8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:23.428 1:23.404 1:23.220
9 Esteban Ocon Alpine 1:23.764 1:23.420 1:23.389
10 Daniel Ricciardo McLaren 1:23.829 1:23.448 1:23.409
11 Fernando Alonso Alpine 1:23.846 1:23.460
12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:23.489 1:24.043
13 Lance Stroll Aston Martin 1:24.061 1:24.066
14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:24.118 1:24.251
15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:24.225 1:24.305
16 Nicholas Latifi Williams 1:24.338
17 George Russell Williams 1:24.423
18 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:24.779
19 Mick Schumacher Haas 1:24.906
20 Nikita Mazepin Haas 1:25.685