back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

-

Az idény legutolsó F2-es sprintversenye ugyan egy kis késéssel, de elkezdődött a yas marina-i éjszakában, az első sorban pedig Marcus Armstrong és Ralph Boschung várta a lámpák kialvását.

A mezőny elején ugyan nem változott semmi a rajt után a sorrendet illetően, Zhou is maradt harmadik, de hátrébb elképesztő nyitókört produkáltak a versenyzők. Mindenekelőtt Shwartzman feljött ötödiknek, de a középső szektorban lévő hosszú egyenesekben nem egyszer előfordult, hogy négyen voltak egymás mellett. Piastri, miután bebiztosította a bajnoki címét, agresszívabb üzemmódba kapcsolt, el is találta Liam Lawsont az ötös kanyarban egy késői féktávval, de mindketten tovább tudtak haladni néhány pozíció elvesztése után, az ausztrált később meg is büntették öt másodpercre.

A harcok tovább folytatódtak a mezőnyben, az elejében is történtek változások, Zhou feljött másodiknak, Shwartzman pedig negyediknek, Ticktumot előzve.

A verseny nem zajlott le safety car nélkül, Deledda a 9-es kanyar külső ívén kellett leparkoljon, miután összeért Caldwellel, ez váltotta ki a biztonsági autós fázist az ötödik körben. Két körrel később újra is indulhatott a száguldás, Armstrong pedig tökéletesen lógott el a többiektől. Eközben Piastri a 13. helyen semmit sem vesztett az agresszivitásából, előbb külső íven előzte meg Vipset és Nissanyt a 6-7-es kanyarnál, majd a 9-es előtt összeütközött velük, lepattanva az indonézről, és saját magával együtt kilökve az észtet. Mindketten kiestek, jöhetett újra a safety car.

Az újabb újraindítás már nem sikerült olyan jól Armstrong számára, műszaki hiba miatt egy kanyarig tartott neki a folytatás, a kettes kanyarnál félre kellett állnia. Így most csak egy virtuális biztonsági autós fázis következett, az élre pedig Zhou állt.

A kínai mögé pedig immár Shwartzman ért fel, mivel az orosz Boschungot is megelőzte. A következő körre a 7. helyért alakult ki komoly csata, Lawsont előbb Doohan, majd Nissany támadta a két hosszú egyenesében. Az utóbbi két pilóta később tovább folytatta a csatát, Doohan ugyanis visszaelőzte Nissanyt.

Drugovich már hosszú körök óta üldözte Daruvalát az 5. helyért, végül pedig a 16. körben sikerült elé kerülnie egy gyönyörű, külső íves előzéssel a 9-es kanyarban.

Később Nissany csak még hátrébb esett, Pourcahire és Viscaal is megelőzte, majd kiállt a bokszba sérült első szárnyával, ami a Lundgaard-dal való összeérésükkor alakult ki.

Daruvala is újabb helyet vesztett, Lawson ugyanott előzte meg, mint néhány körrel korábban Drugovich.

Zhou elsőségét az újraindítás után semmi és senki nem veszélyeztette, Silverstone óta először nyert Shwartzman előtt. Boschung beért harmadiknak, Ticktum pedig éppen kibírta a negyedik helyen, hiszen Drugovich nehéz pillanatokat okozott neki a végén.

Helyezés Pilóta Csapat Hátrány
1  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi
2  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.400
3  Ralph Boschung  Campos Racing 9.700
4  Dan Ticktum  Carlin 14.200
5  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 14.500
6  Liam Lawson  HitechGP 17.000
7  Jehan Daruvala  Carlin 19.800
8  Jack Doohan  MP Motorsport 21.000
9  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 21.900
10  Bent Viscaal  Trident 22.700
11  Richard Verschoor  Charouz Racing System 25.800
12  Guilherme Samaia  Charouz Racing System 30.800
13  Jake Hughes HWA Racelab 31.400
14  Clement Novalak  MP Motorsport 31.800
15  Olli Caldwell  Campos Racing 32.200
16  Marino Sato  Trident 37.000
17  Roy Nissany  DAMS 1:06.700
18  Christian Lundgaard  ART Grand Prix
kiesett  Marcus Armstrong  DAMS
kiesett  Jüri Vips  HitechGP
kiesett  Oscar Piastri  Prema Powerteam
kiesett  Alessio Deledda HWA Racelab