back to top
KezdőlapFormula 1Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

Utolsókból lesznek az elsők: A Haas végzett az élen a második tesztnapon

-

Robert Shwartzman által az élre került a Haas az Abu Dhabi teszt utolsó napján.

A két napos gyakorlás véget ért, így a mezőny jól megérdemelt pihenését kezdheti meg. Az évadzárónak is helyt adó pályán a fiatal versenyzők mellett az aktív pilóták is kivették a sorukat a munkából. A Pirelli 18 colos abroncsait módosított 2018-as konstrukciókkal próbálhatták ki a mezőny tagjai, míg az ifjoncok az idei autóval körözgethettek.

A piros zászló ma sem hiányozhatott a gyakorlásról. Az egyik megállás Sebastian Vettelnek és az Aston Martinnak volt köszönhető, ugyanis a német versenyző autója a pályán megállt. Pietro Fittipaldi megforgása miatt viszont ismét feltűnt a vörös jelzés.

A Forma-1 ezután megpihen, ugyanis jövőre az új szabályok miatt januárban kemény munka vár a csapatokra. A konstrukciókkal viszont legközelebb csak 2022 februárjában találkozhat a nagyérdemű az autóbemutatók és a szezon előtti teszt során.

Helyezés Versenyző Csapat Legjobb köridő Megtett körök száma Autó
1. Robert Shwartzman Haas 1:25.348 130 2021
2. Lando Norris McLaren 1:25.809 103 Módosított autó
3. Sebastian Vettel Aston Martin 1:26.379 134 Módosított autó
4. George Russell Mercedes 1:26.404 82 Módosított autó
5. Pierre Gasly AlphaTauri 1:26.451 149 Módosított autó
6. Carlos Sainz Ferrari 1:26.706 151 Módosított autó
7. Fernando Alonso Alpine 1:26.940 148 Módosított autó
8. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:27.850 150 Módosított autó
9. Sergio Pérez Red Bull 1:27.991 118 Módosított autó
10. Pietro Fittipaldi Haas 1:28.622 123 Módosított autó