back to top
KezdőlapFormula 1Megszavaztátok az F1-es szezon legjobbjait!

Megszavaztátok az F1-es szezon legjobbjait!

-

Aki már évek óta követ és olvas minket, annak nem okoz meglepetést, hogy minden évben, a Forma-1-es szezon végeztével megszavaztatjuk az olvasóinkat, hogy szerintük, szerintetek kik voltak a legjobbak – vagy épp leggyengébbek – az elmúlt szezonban.

Idén 6 kategóriában indítottunk szavazást, melyek által több százan mondtátok el véleményeteket. Most pedig eláruljuk a végeredményt, hogyan szavaztatok ti, Racingline.hu olvasók!

Az év versenyzője

Az év versenyzője kategóriában az a két versenyző végzett az élen, akik a pontverseny tekintetében is egész szezonban az élen voltak. Max Verstappen az olvasóink körében több, mint kétszer annyi szavazattal előzte meg a második helyen végző Lewis Hamiltont. A harmadik helyre Lando Norris, a negyedikre pedig Fernando Alonso futottak be, akikről elmondható, hogy többet hoztak ki a szezonból, mint amire az autójuk/csapatuk képes volt.
Érdekes azonban, hogy Alonso és Norris csapattársai, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo egyetlen szavazatot sem kaptak, annak ellenére, hogy ők egy-egy versenyt is megnyertek idén.
Szintén nulla szavazatos lett Lance Stroll.

1 Max Verstappen 55,21%
2 Lewis Hamilton 20,94%
3 Lando Norris 4,70%
4 Fernando Alonso 4,37%
5 Kimi Räikkönen 3,81%
6 Carlos Sainz 3,47%
7 Sebastian Vettel 1,46%
8 Sergio Pérez 1,23%
9 Pierre Gasly 1,12%
10 Charles Leclerc 0,78%
11 Nicholas Latifi 0,56%
12 Valtteri Bottas 0,56%
13 George Russell 0,56%
14 Nikita Mazepin 0,45%
15 Mick Schumacher 0,45%
16 Yuki Tsunoda 0,11%
17 Antonio Giovinazzi 0,11%
18 Robert Kubica 0,11%
19 Daniel Ricciardo 0,00%
20 Lance Stroll 0,00%
21 Esteban Ocon 0,00%

 

Az év csapata

A top kettő nagyjából ugyanazt hozta, mint az egyéni versenyben, az arányok tekintetében is.
A Red Bullt és a Mercedest a McLaren-Ferrari duó követi, fordított sorrendben, mint az a pontversenyben alakult.
A Haas sem lett utolsó úgy, ahogy a pontversenyben. Ti az Alfa Romeo Racinget minősítettétek a leggyengébbnek.

1 Red Bull 51,08%
2 Mercedes 24,52%
3 McLaren 7,26%
4 Ferrari 6,97%
5 Alpine 5,37%
6 AlphaTauri 1,60%
7 Williams 1,45%
8 Aston Martin 0,73%
9 Haas 0,73%
10 Alfa Romeo 0,29%

 

Az év újonca

Yuki Tsunoda egészen jól kezdte a szezont, majd meglehetősen alábbhagyott a lendülete. Ennek ellenére őt találtátok a legjobb újoncnak idén.

1 Yuki Tsunoda 51%
2 Mick Schumacher 45%
3 Nikita Mazepin 4%

 

Az év versenye

Talán nem olyan nagy meglepetés, hogy az év versenyének a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat ítéltétek. Akár örül valaki a végkimenetelnek, akár nem, az vitathatatlan, hogy rendkívül izgalmas verseny volt.

A második helyen a Magyar Nagydíj végzett. Itt bizonyára közrejátszott némi részrehajlás is, hiszen a hazai versenyünk volt, amin bizonyára sokan személyesen is jelen voltatok. De az is mindenképpen tény, hogy egészen extrém verseny volt.

A harmadik helyen az idén debütáló szaúdi versenyhétvége zárt.

1 Abu Dhabi Nagydíj 27,99%
2 Magyar Nagydíj 17,01%
3 Szaúd-arábiai Nagydíj 9,19%
4 Holland Nagydíj 4,89%
5 Mexikóvárosi Nagydíj 4,81%
6 Olasz Nagydíj 4,66%
7 Sao Pauló-i Nagydíj 4,22%
8 Azerbajdzsáni Nagydíj 3,40%
9 Orosz Nagydíj 3,40%
10 Emilia Romagna Nagydíj 2,66%
11 Katari Nagydíj 2,52%
12 Egyesült Államok Nagydíja 2,37%
13 Brit Nagydíj 2,29%
14 Monacói Nagydíj 2,22%
15 Bahreini Nagydíj 1,92%
16 Frandia Nagydíj 1,70%
17 Osztrák Nagydíj 1,33%
18 Belga Nagydíj 1,26%
19 Török Nagydíj 1,04%
20 Stájer Nagydíj 0,52%
21 Spanyol Nagydíj 0,30%
22 Portugál Nagydíj 0,30%

 

Az év pozitív meglepetése

A legtöbben annak örültetek a legjobban a 2021-es F1-es szezonban, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben ez volt az utóbbi évek legizgalmasabb szezonja.

1 Váratlanul izgalmas volt a szezon 27,48%
2 Sainz első ferraris évében legyőzte Leclercet 16,40%
3 Ocon hungarorigni győzelme 12,70%
4 Alonso katari dobogója 9,97%
5 Russell időmérős teljesítmánye 5,95%
6 A Red Bull megerősödése 5,95%
7 A Ferrari harmadik helye 5,79%
8 Norris teljesítménye 5,63%
9 Ricciardo olasz győzelme 4,50%
10 Vettel azeri dobogója 4,18%
11 Pérez azeri győzelme 1,13%
12 Bottas török győzelme 0,32%

 

Az év csalódása

Ami a leginkább nem tetszett nektek idén, az a szinte „botrányos” Belga Nagydíj, mikor is az esőzés miatt nem simán lefújták a versenyt, hanem hosszú várakozás után a biztonsági autó mögött autóztatták a versenyzőket 2 körön át, majd „leintették” a versenyt. Pozícióváltás így nem történt, a végeredmény megegyezett a rajtsorrenddel, és félpontokat osztottak.

1 „2 körös” Belga Nagydíj 205
2 A Mercedes megóvta Verstappen bajnoki címét 180
3 Vettel hungaroringi kizárása 56
4 Ricciardo teljesítménye 49
5 Szezon közbeni Wolff-Horner adok-kapokja 44
6 Az Aston Martin teljesítménye 43
7 A McLaren visszaesése a szezonkezdethez képest 40
8 A Haas utolsó helye 5
9 Tsunoda teljesítménye 4