back to top
KezdőlapFormula 1Button: Kár, hogy a McLaren nem tartott ki a Honda mellett

Button: Kár, hogy a McLaren nem tartott ki a Honda mellett

-

Jenson Button szerint szégyen, hogy a McLaren ilyen korán elpártolt a Honda mellől a három sikertelen szezonjukat követően. Az ex-F1-es brit azt követően nyilatkozta azt, miután a japánok bajnok lettek a Red Bull oldalán a Forma-1-ben.

A Honda hat év kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkuszba a McLaren oldalán még 2015-ben. Azonban a japán motorgyártó újabb F1-es kalandja rendkívül kínosan indult, ami miatt már három sikertelen szezont követően elváltak útjaik a wokingi istállóval.

Ezt követően 2018-ban csak a Toro Rosso csapatát látták el hajtóművekkel, majd egy évvel később már a Red Bull is csatlakozott a terstvércsapatához ezen téren. A Honda 2020-ban jelentette be, hogy a következő évad végén ismét kivonulnak az autósport királykategóriájából és a búcsú szépre sikeredett, ugyanis Max Verstappen révén újabb egy világbajnoki címet ünnepelhettek pont 30 évvel Ayrton Senna utolsó vb-címét követően.

Button – aki a 2016-os visszavonulását követően a Sky Sports szakértőjeként kerül vissza az F1 világába – vezethette a McLaren azon autóit, amiket a Honda erőforrásai működtettek, azonban a hatodik helynél nem tudott jobb eredményt elérni az évek alatt. 2009 világbajnok még a gyári Honda csapatánál és annak utódjában, a BAR-ban is versenyzett, akikkel a rendkívül emlékezetes 2006-os Magyar Nagydíjat is megnyerte, ami az első sikere volt sportban.

„A V6-os projektjük kezdetétől velük voltam és egyáltalán nem volt egyszerű a dolguk” – árulta el a brit pilóta, aki a Williams szaktanácsadójaként idén több időt töltene el a patinás brit istállóval.

„A turbóhibrid éra kezdetén még nagyon szenvedtek. Amikor megérkeztek, mindenkivel szemben jelentős volt a lemaradásuk. Az erőforrás nem volt valami erős és emellett még megbízhatatlan is volt.”

„Kár, hogy a McLaren nem tartott ki a Honda mellett. A részükről könnyű volt ujjal mutogatni rájuk, mert így mindenki azt gondolta, hogy a rossz és megbízhatatlan erőforrás miatt vannak ott a mezőny leghátsó traktusában.”
„Az idő előrehaladtával azonban a Red Bull személyében egy remek partnerre leltek, ugyanis nekik megvolt a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy a végső győzelmet is megszerezhessék közös erővel.”

„Jó érzés volt látni nyerni a Hondát, mert Max 2019-es Osztrák Nagydíjon aratott sikere előtt velem nyertek utoljára még 2006-ban a Hungaroringen. Hihetetlen érzés, hogy most újra ők ülnek a világ tetején.”