back to top
KezdőlapE-sportTörök e-sportoló kap lehetőséget a Formula 2-ben

Török e-sportoló kap lehetőséget a Formula 2-ben

-

Nyáron Magyarországon mesélt nekünk a terveiről, ami most meg is valósult: Cem Bölükbasi a Charouz alakulatával mutatkozhat be a Formula 2 mezőnyében.

Bár még csak egy évnyi formaautós tapasztalata van, a korábbi F1 Esports pilóta most nagy lehetőséghez jut.

Bölükbasi a virtuális világban 2017-ben érte el a legnagyobb eredményét, amikor a háromfutamos döntőben egy futamgyőzelemmel 5. lett. Ezenkívül két további szezonban jutott a legjobb versenyzők közé, de egyik alkalommal sem teljesítette az összes versenyt.

2020-ban megnyerte az első Formula Renault Esports Bajnokságot, valamint többször F1-es versenyzők oldalán bukkant fel az év eleji intenzívebb online versenyzés közepette.

A török versenyző ezzel párhuzamosan 2019-ben már az igazi versenypályán is debütált, és bár tavaly két futamot teljesített már formaautóval, idén nyergelt át teljesen, és két bajnokságban is részt vett.

Tavaly a téli F3 Ázsiai Bajnoksággal kezdte a 2021-es évet, ahol kilencedik helyen zárt. Utána az Euroformula Open bajnokságba csatlakozott a Hungaroringen, ahol rögtön győzelemmel kezdte a szereplését.

Ezt követően szintén dobogón zárt a második versenyen, ekkor készítettünk interjút vele, ahol már megemlítette F2-es törekvéseit. A szezon hátralevő részében pedig még egy további győzelmet és öt dobogót szerzett az új Formula 2-es csapattal, a Van Amersfoort Racinggel. Így – bár kihagyta az első három hétvégét a nyolcból – 5. lett a bajnokságban.

Bölükbasi most a Charouz Racing színeiben debütálhat majd a Forma-1 első nevelőszériájában.

„Nagyon keményen dolgoztam, hogy megkapjam ezt a lehetőséget. Először is szeretném megköszönni a Charouznak, hogy bíznak bennem, és mindent meg fogok tenni, hogy megháláljam ezt nekik.”

„Már alig várom, hogy a teszteken autóba ülhessek, eddig mindössze tavaly mentek pár kört egy régi GP2-es autóval. Ennél már nehezebben kerülhetnék közelebb az F1-hez. 110%-ot adok majd, hogy mindent elsajátítsak, és bebizonyítsak, hogy megállom a helyem.”

„Mihamarabb szeretnék megismerkedni a csapattal. Ez az év hosszú és kimerítő lesz, a lehető legjobb kapcsolat velük kulcsfontosságú lesz az eredmények szempontjából.”