back to top
KezdőlapFormula 1Masi és Tombazis neve eltűnt az FIA szervezeti listájáról

Masi és Tombazis neve eltűnt az FIA szervezeti listájáról

-

Michael Masi és Nikolas Tombazis neve már nem szerepel az FIA frissen kiadott listáján.

Az ausztrál versenyigazgató volt a tavalyi szezon egyik főszereplője. Döntéseivel már az évad korábbi szakaszaiban sem értett mindenki egyet, majd jött az Abu Dhabi Nagydíj, ami mentén többen is leírták a vezetőt.

A Mercedes még nem tette túl magát az utolsó futamon, sőt a BBC Sport szerint egy alkut is kötött a Szövetséggel. Értesüléseik szerint a csillagosok azért léptek vissza az óvási szándékuktól, mert az FIA megígérte, hogy elbocsájtja Masit és Tombazist (az FIA együléses bajnokságainak technikai ügyeiért felelős szakembere).

A frissen kiadott szervezeti listán, az együléses kategóriában már nincs ott a két említett neve, holott az 2021-es februári felsorolásnál még szerepeltek.

Hivatalos kommunikáció még nem érkezett a két vezető sorsáról.

Ugyanakkor több változás is történt tavaly óta a Szövetségben.

A frissen megválasztott Mohammed Ben Sulayem áll a szervezet élén, míg a sportért felelős elnökhelyettes Graham Stoker lett. Carmelo Sanz de Barros pedig a szenátus elnöke lett. Peter Bayer továbbra is betölti a motorsportért felelős főtitkári szerepkört, sőt az együléses kategória alatt, Masi és Tombazis neve helyett, csak ő van feltűntetve.

ForrásFIA.com