back to top
KezdőlapFormula 1Az Alfa Romeo a jövőben is szívesen alkalmazna Ferrari juniorokat

Az Alfa Romeo a jövőben is szívesen alkalmazna Ferrari juniorokat

-

Az Alfa Romeo továbbra is nyitott lesz arra, hogy lehetőséget adjon a Ferrari juniorjai számára a Forma-1-ben. A hinwiliek csapatfőnöke, Fred Vasseur annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy a tavalyi szezon végén nem hosszabbították meg Antonio Giovinazzi szerződését, akinek emiatt el kellett búcsúznia a Forma-1-től.

Az Alfa Romeo még tavaly novemberben jelentette be, hogy az eddigiekhez képest egy teljesen új pilótapárossal vágnak majd neki a 2022-es szezonnak. A visszavonuló Kimi Räikkönen helyére honfitársa, Valtteri Bottas érkezett, amíg a távozó olasz pilóta ülését Guanyu Zhou veszi majd át.

2022 lesz az első olyan év a csapat történetében hosszú idő óta, ahol a pilótapáros egyik tagja sem képezi részét a Ferrari akadémiájának. A hinwili csapat régóta szoros együttműködésben áll a Vörösökkel, akik emiatt számos fiatal pilótájukat juttathatták be a Fred Vasseur által irányított gárdába. Giovinazzi mellett Charles Leclerc volt még ilyen pilóta, aki egy évet húzott le a svájci kiscsapatnál és 2019-ben lehetőséget kapott a Ferraritól.

Az Alfa Romeónak eddig szinte mindig alkalmaznia kellett a Ferrari juniorjait a velük való szoros együttműködés miatt, azonban valamilyen úton módon az idei szezonra szabadkezet kaptak ilyen szempontból. Emiatt is alakulhatott ki a Bottas, Zhou pilótapáros többek között.

Vassuer mindezek ellenére maradt nyitott a Ferrari akadémistáinak alkalmazására, azonban saját elmondása szerint a körülményeken rengeteg fog majd múlni.

„Azért, mert most más lehetőségek mellett döntöttünk, nem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesz majd lehetőségünk együtt dolgozni a Ferrari juniorjaival” – nyilatkozta a francia szakember a Motorsport.com kamerái előtt. „Néha változtatnunk kell a stratégiánkon, mert nem csinálhatjuk azt, hogy 10 éven keresztül mindig egy újoncot alkalmazunk.”

„Másrészt azért sem lehet mindig újoncokat alkalmazni, mert nem lesz minden évben egy olyan kaliberű fiatal versenyző, aki készen állna a Forma-1 kihívásaira. Dolgoznunk kell ezen az ügyön, lépésről lépésre kell a végére járnunk ennek a Ferrari közreműködésével együtt.”

Leclercen és Giovinazzin kívül még Callum Ilott volt az, aki betölthetett valamilyen szerepkört az Alfa Romeónál. A brit fiatal pár pénteki első szabadedzésen vezethette a csapat egyik autóját, a tavalyi szezonban pedig ő volt a hinwiliek teszt és fejlesztő pilótája.