back to top
KezdőlapFormula 1Csak egy csapat mondana nemet a VW érkezésére

Csak egy csapat mondana nemet a VW érkezésére

-

A Williams főnöke, Jost Capito azt sugallta, hogy a Mercedes lenne az egyetlen csapat, amely nem fogadná szívesen a Volkswagen-csoport érdeklődését.

A Forma-1 három hivatalos motorgyártója, a Mercedes, a Ferrari és a Renault, valamint a Honda épp új erőforrásait hangolja a 2022-es szezonra, a fejlesztések befagyasztása pedig 2025 végéig tart.

2026-ban új erőforrásokat vezetnek be, az új korszak pedig nem csak a jelenlegi gyártók várják kíváncsian. A Volkswagent is komolyan összefüggésbe hozták azzal, hogy beszállna a Forma-1-be, mivel az Audi és a Porsche márkák már részt vettek a 2026-os szabályokról szóló tárgyalásokon.

Capito úgy véli, hogy a 10 csapat közül kilencnek nem lenne kifogása a Volkaswagen ellen, de talán a Mercedes kivétel lehet.

A német alakulat a V6-os turbó-hibrid motorok 2014-es bevezetése óta mind a nyolc konstruktőri bajnoki címet megszerezte, és ebben az időszakban hét versenyzői bajnoki címet is bezsebelt.

„A Forma-1 az elmúlt években egyre nagyobb érdeklődésre tett szert, és nagyon vonzó a gyártók számára” – mondta Capito egy az RTL-nek adott interjúban.

„Örülnék, ha a Volkswagen hamarosan úgy döntene, hogy egyik vagy másik márkával megérkezik a Forma-1-be.”

„Nincs értelme erről beszélni, míg a VW nem dönti el, hogy valóban beszáll-e a Forma-1-be.”

„Ha kapnának egy hívást, nem hiszem, hogy bármelyik csapat azt mondaná, hogy ‘Tűnj el innen!’ Ezt nem tudom elképzelni.”

„Kivéve, ha a Mercedes kapja a hívást!”

Capitót ezután arról faggatták, hogy érdemes lenne-e a csapatnak maga megkeresni a gyártókat, de a Williams vezérigazgatója és csapatfőnöke úgy véli, hogy mivel még nem született hivatalos döntés, nem lenne értelme ezt megtenni.

„Nem hiszem, hogy ennek lenne értelme, amíg nincs döntés” – jelentette ki. „Nincs szükség arra, hogy reményeket keltsünk. Lépésről lépésre kell haladni.”

A Williamst jelenleg a Mercedes látja el motorokkal, 2014 óta.