back to top
KezdőlapFormula EKiakadtak az FIA-ra a Formula E pilóták

Kiakadtak az FIA-ra a Formula E pilóták

-

A Formula E második fordulójában, Diriyah-ban egy késői biztonsági autós fázis vetett véget a versenynek, de a pilóták szerint a sárga zászló ellenére sem múlt el a veszély.

Alexander Sims falnak csúszott a pálya első, kanyargó felében, ezzel okozva a megállást. Ezzel rögtön az első hétvégén életbe lépett az új szabály, amit a tavalyi valenciai fiaskó után hoztak. Miszerint az utolsó 5 perces leállásokért nem vonnak le energiát a pilótáktól. A versenyt csak az utolsó körben, két kanyar erejéig engedték útjára.

Az ekkor második helyen haladó Robin Frijns így számolt be a történtekről:

„Edo [Mortara] mögött voltam, amikor a safety car hirtelen megállt.” – mesélte a The Race-nek. – „Emiatt nekimentem, és mögülem is hallottam a szénszálas anyag törését.”

„Mint kiderült, egy mobil daru volt a pálya közepén, a biztonsági autó ezért állt meg. Szerintem nem kommunikálták le ezt jól, mi még így is nagy tempóval mentünk, az ideális íven kívül is. Mindenki próbálta tisztán tartani a gumijait, mert azt hittük, két kör után már újra versenyezhetünk majd.”

„De a safety car elég furán végezte a dolgát.”

A legszigorúbb véleményt a Formula E kétszeres bajnoka, Jean-Éric Vergne fogalmazta meg:

„Sokkolt, ahogy a verseny végét kezelték. A daru a pályán volt, a biztonsági autó, pont előtte állt meg egy beláthatatlan kanyarban, miközben minket senki sem tájékoztatott. Úgy tűnik, az emberek nem tanulnak a múlt hibáiból.” írta Twitteren.

Nem részletezte, ezalatt mit is ért pontosan, de Bianchi 2014-es balesete egy szervizjárművel történt, és Vergne akkor az F1-es mezőn tagja volt. Érdekes módon hasonlóan a beláthatóságra panaszkodtak a királykategóriában is, pont a másik szaúdi pályán, Jeddahban.

Scot Elkins, a Formula E, Extreme E és újonnan a DTM versenyigazgatója így kommentálta a történteket:

„Természetesen nem szándékos volt, alapvetően nagyon sokat kommunikálunk. A mostani körülmények inkább olyanok voltak, hogy jött valami váratlan, amit meg kellett oldani, erre koncentráltam ahelyett, hogy rögtön rádióztam volna a pilótáknak.” – ismerte el hibáját az amerikai.

ForrásThe Race